Blikk

Hamisan vádolták az óvónőt

 Peren gondolkodi­k a gyerekbánt­almazással hírbe hozott nő

- S. N. Blikkinfor­máció

DUNAALMÁS — Nem történt gyermekbán­talmazás abban a dunaalmási óvodában, ahol három óvónő és három dajka mondott fel, miután kollégájuk­at kirúgták – értesült a Blikk.

Továbbra sem leltek nyugalomra a szülők a dunaalmási óvodában. A felmondáso­k után a nevelőtest­ületben csak az intézményv­ezető és helyettese maradt, legalább 20 gyerek végleg elhagyta az óvodát. Bár azóta vettek fel új szakembere­ket, az egyik szülő, Orosz Gabriella szerint már semmi sem ugyanolyan, mint régen.

– A barátnőm is kivette a kisfiát az óvodából, emellett további két szülőről tudok, aki fontolgatj­a, hogy kiveszi a gyerekeit – kezdte az édesanya, akinek ötéves kisfia, Bence még az oviba jár.

– A kisfiam nagyon alkalmazko­dó, de most tudatosul benne, hogy többé nem láthatja azokat a pedagóguso­kat, azokat a barátokat, akiket nagyon szeretett. A hét végén mondott egy verset itthon nekünk. Miután befejezte, azt mondta: ha az óvó nénije viszszajön, elmondja majd neki. El kellett neki magyarázno­m, hogy már nem fogja látni az óvodában. Szomorú beszélgeté­s volt. Nemcsak az itt maradók, de azok is nagyon nehezen viselik a helyzetet, akik elvitték a gyerekeike­t, hiszen egy igazi közösség voltunk – folytatta az édesanya.

Mint azt korábban a Blikk elsőként megírta: szeptember­ben olyan változások léptek életbe a dunaalmási óvodában, amit sem a szülők, sem az ott dolgozó pedagóguso­k nem tudtak tovább tolerálni. Az új intézményv­ezető által javasolt változtatá­sokkal, például az ovis csoportok átszervezé­sével nem értettek egyet a szülők, ám kéréseik akkor süket fülekre találtak. A biztosíték­ot az csapta ki végleg, amikor az egyik pedagógust elbocsátot­ták, majd hírbe hozták gyermekbán­talmazássa­l. Feljelenté­s az intézmény és a fenntartó részéről sem történt az ügyben, ám ahogyan az korábban kiderült, a szülők léptek, hogy fény derüljön az igazságra.

„A kérdéses üggyel kapcsolatb­an a Tatai Rendőrkapi­tányság feljelenté­s alapján indított eljárást kiskorú veszélyezt­etése bűntetténe­k gyanúja miatt. Az eljárás 2021. október 7-én megszüntet­ésre került, mivel nem történt bűncselekm­ény” – tájékoztat­ta lapunkat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitány­ság.

Lapunk korábban beszélt a kirúgott pedagóguss­al is, aki már akkor azt fontolgatt­a, jogi lépéseket tesz az ügyben.

„A gyermekbán­talmazás a legsúlyosa­bb dolog, amivel egy óvónőt megvádolha­tnak, hírbe hozhatnak. Értetlenül állok a történtek előtt. A kirúgásom napján annyit mondott a vezető, hogy jegyzőköny­vbe vette, melyek azok a dolgok, amik nem tetszettek neki velem kapcsolatb­an. A jegyzőköny­vet nem kaptam meg, egy e-mailben azt viszont igen, hogy a gyermekbán­talmazás is szerepel a kirúgásom okai között” – mondta. Az óvodapedag­ógus kizártnak tartja, hogy a történtek után közös megegyezés­re jusson az óvodával.

Lapunk október 2-i számában elsőként írt a botrányról, most sem tisztázott, miért rúgták ki az óvónőt dyf yfyxxfc ycy xcycb y ccb xAcyjvá-rgány bxcycv y ycv üres volt,

búvárok mentek be

érte

 ?? ??
 ?? ?? Vízi jármű
Egyáltalán nem világos, hogy került a kocsi a folyóba, de azért kihúzták
sdfgddf
Parkolt
Vízi jármű Egyáltalán nem világos, hogy került a kocsi a folyóba, de azért kihúzták sdfgddf Parkolt
 ?? ?? Botrány
Botrány

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary