Bognár 350 ezret fizet a kritikáért
14 15 18 15 16 16 15 15 16
PAKS — Mélyen a zsebébe kell nyúlnia Bognár Györgynek a játékvezetést bíráló nyilatkozata miatt. A labdarúgó-NB Iben lapzártánkkor a harmadik helyen álló Paks vezetőedzőjének 350 ezer forint pénzbüntetést kell befizetnie a honi szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának döntése alapján.
A tréner az FTC elleni 3-1-es vereség után fakadt ki. Úgy vélte, a játékvezető rendre a címvédő javára tévedett, s a videóasszisztens-rendszert (VAR) is kritizálta, szerinte az FTC-nek utólag megadott büntetővel „hülyét csinált a bíróból”.
Kiderült, az ügyet vizsgálni fogják, de Bognár közleményben jelezte, nem hátrál meg.
„Ragaszkodom a saját véleményemhez, nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázza a mondanivalómat. Nem vagyok hajlandó előre megírt sablonokat bemondani. Úgy tudom, 2021-ben Magyarországon a szabad véleménynyilvánítás megengedett. A játékvezető ugyanolyan közszereplő, mint én, tehát a teljesítménye, szakmai hozzáértése nyilvánosan kritizálható” – fogalmazott.
A fegyelmi bizottság az ítéletet azzal indokolta, Bognár „az FTC elleni bajnoki után adott nyilatkozatában a játékvezetést szándékos elfogultsággal vádolta, ami alkalmas volt
György a játékvezetőt és a videórendszert is bírálta,
A Puskás Akadémia–Ferencváros találkozót január 26-án pótolják.
M4, 14.45
M4, 17 M4, 19.30
M4, 14.30
M4, 17
arra, hogy a szövetséggel szembeni bizalmat megingassa”. A közlemény szerint a pénzbírság kiszabásánál figyelemmel voltak a tréner „fegyelmi múltjára”. Az NB I 9. fordulójában Bognár és csapata szombaton Gyirmótra látogat (M4, 14.45).
Részletek: www.eumet.hu
Változó vastagságú, olykor szakadozott, kelet felé sodródó felhőzet mellett, a délután folyamán lehet bízni több-kevesebb napsütésben a nyugati és középső országrészben. Elvétve nem kizárt gyenge zápor, de jelentős eső nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali 13 és 18 fok között alakul.