Itt minden kutyának van egy története
Az ebek általában soványan és megtörten jönnek – büszkén, gazdival távoznak
GOMBA — Izgatottan, ugyanakkor kissé félelemmel közelítünk a zöldellő dombok között elterülő Gomba településre, ahol a Német Juhászkutya Fajtamentő Alapítvány állatotthona található. Szomorú szemekkel néző, leharcolt kutyákra számítunk, de önfeledten szaladó német juhászok fogadnak, melyek lelke bár megtépázott, a sok nehézség ellenére mégis boldogok.
– Itt minden kutyának van egy története – mondja
Misi bácsi, vagy ahogy mindenki szólítja, az Öreg. Lassan 11 éve dolgozik az állatotthonban, úgy beszél a kutyák nyelvén, mint kevesen. Még a legvadabb német juhászból is kezes bárány válik, ha ő közelít felé. – Ő itt Kolbi, aki azért kapta ezt a nevet, mert egy kolbászt mutogatva tudtuk őt lefotózni. Ócsáról hoztuk el, 14 másik kutyával együtt egy szaporítótelepről. Ebben a kennelben van Mama kutya, akit egy kamionos talált az út szélén, tragikus állapotban.
Most 13 éves, de ne tévesszen meg senkit, nagy gengszter az öreglány – mutatja be Misi a kutyákat, miközben a kennelek között körbevezetést tart. Rámutat aztán az állatotthon legrégebbi lakójára, Arnoldra. A kutya 11 éve lakik náluk, és már valóságos kabalájává vált a többieknek.
– Ki tudja, miért, de mindig az a kutya gazdisodik, aki mellé kerül – mondja az állatvédő.
Az alapítvány vezetője, Kovács Violetta 15 évvel ezelőtt vágott bele a fajtamentésbe. Állatotthonukban általában 40-50 kutya lakik egyszerre, de egy évben legalább százat mentenek.
– Állatotthon vagyunk, mi nem eladjuk a kutyákat, hanem örökbe adjuk őket. Próbáljuk a gazdihoz jutás idejét
megszépíteni az összes mentett kutyánknak. Persze amikor ide hozzuk őket, soványak, betegek, időbe telik, míg helyrehozzuk őket. Büszkén mutatjuk aztán az előtteutána fotókat. Ennél már csak az nagyobb öröm, amikor egy jó gazdihoz kerülnek – magyarázza Violetta. – A támogatóink között vannak sztárok is, például Kucsera Gábor, de megemlíthetem Vajna Timit is, aki korábban Andyvel is sok időt töltött nálunk – árulja el Violetta. Az önkéntesekből azonban hiányt szenvednek, a vezető szerint azért, mert vidéki állatotthonokba nehezebb találni segítő kezeket, mint például a fővárosiakba.
Szabó Eszter önkéntes azonban épp ottjártunkkor kezdett az otthonban lányával.
– Jól érzem magamat itt. Részt vettem már egy sikertelen kobzáson is, az rettentően elkeserítő volt. Nem tudom, lelkileg hogyan bírják az állatvédők ezt a sok szenvedést – mondja Eszter.