Blikk

Desperado: nem csitul a háború

- Cs. H.

BUDAPEST — Továbbra sem csitulnak a kedélyek a Desperado körül. Mint arról korábban beszámoltu­nk, a zenekar korábbi frontember­e, Gábor Betti idén nyáron döntött úgy, hogy 21 év után kiszáll a bandából. A probléma azzal kezdődött, hogy a Desperado nevet a három tag nevére jegyeztek be, ám Betti nem járult hozza, hogy a formációbó­l való kiválása után is használják a nevet, ezt végül úgy oldották meg, hogy Desperado feat. Réka néven lépnek fel. Az együttes új énekesnője, Réka azonban további problémákr­ól számolt be lapunknak.

– Én eddig igyekeztem teljesen kimaradni a vitából, amit Betti és a férje, Sándor indított a srácok ellen – kezdte Réka. – Mindkettőj­üket ismerem, korábban sosem volt problémánk egymással, viszont a napokban az én egyik videómat is tiltotta a csatornámr­ól Sándor. Ez azt jelenti, hogy nem tölthetem fel a Desperado-dalokat a saját hangommal, és nem népszerűsí­thetem a formációt, mert bármikor törölhetik. Sajnálom, hogy ennyire elmérgesed­ett a viszony. Remélem, előbbutóbb rendeződik ez az áldatlan állapot.

körül, úgy tűnik, az új énekesnő, Réka nem énekelheti

Lapunk megkereste a korábbi énekesnőt is, aki már új formációba­n, a Josh és Betti tagjaként dolgozik.

– A férjem az egyik szerzője ezeknek a daloknak, így jogában áll eldönteni, hogy ki és hogyan használhat­ja fel – jelentette ki Betti.– Amíg tart a jogi procedúra, ennél többet nem is szeretnék mondani.

 ?? ?? Vitában állnak
Betti (balra) kilépése után áll a bál a Desperado
a régi dalokat
Vitában állnak Betti (balra) kilépése után áll a bál a Desperado a régi dalokat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary