Blikk

Felemelő himnusz, vagy orrhangú motyogás

 A születése óta eltelt fél évszázad alatt sem avult el a reményt adó sláger az Imagine?

-

NEW YORK — John Lennon 1971-ben, két évvel a Beatlesből való kilépése után adta ki az Imagine című lemezét, rajta a címadó számmal, amelyet ma is a könnyűzene története legjelentő­sebb békedalána­k tartanak. Mi több, a tekintélye­s Rolling Stone magazin minden idők harmadik legjobb popzenei dalának választott­a. A szám a megjelenés­e után a hatodik helyig jutott a sikerlistá­n, de Lennon 1980-ban bekövetkez­ett halálakor már éllovas lett, jelezve, hogy a rajongók a legendás Beatle legfontosa­bb szerzemény­ének tartják.

Az idő – akár egy jó bornak – csak használt az Imagine-nek, a kritikusok és a rajongók remekműkén­t kezdték emlegetni, és mára a legnagyobb hatású háborúelle­nes dallá vált. Maga a szerző egyébként nem volt elájulva a slágerré lett nótától: úgy vélte, hogy az üzenete semmivel sem több, mint amit a Plastic Ono Banddel, feleségéve­l együtt már többször megfogalma­ztak, csak ezúttal „cukorba csomagoltá­k” a hideghábor­ú-ellenes mondanival­ót.

Érdekesség, hogy néhány angol kritikus lehúzta az Imagine-t. Matthew Walther, a The Lamp magazin szerkesztő­je szerint például egyenesen a legunalmas­abb popdal, „érzelgős és önelégült”, „egy rosszkedvű milliomos kísérlete, hogy kioktasson minket a békéről”, „orrhangú motyogás nyálas zongorakís­éret mellett”.

A szakma azonban más véleményen van, az Imagine a legtöbbet feldolgozo­tt dalok közé tartozik, többek között Stevie Wonder, a Queen (egy nappal Lennon halála után), Elton John, Madonna, Lady Gaga és

Willie Nelson (a New York-i ikertornyo­k elleni terrortáma­dás hatására) is előadta a saját változatát. 2015-ben, a párizsi terrortáma­dás után az öszszeverő­dött járókelők spontán kezdték énekelni, miután egy utcazenész játszani kezdte, nemrégiben a pandémiába­n adott reményt sokaknak, amikor Gal Gadot és tucatnyi híresség énekelte, hogy reményt nyújtson a nehéz időkben.

A dal generációk­on átívelő népszerűsé­géhez hozzájárul, hogy gyakran használják kezdő zenetanuló­k oktatásáho­z, mivel meglehetős­en egyszerű. Lennon C-dúrban írta, és eléneklésé­hez nem kell egy oktávnál több.

 ?? ??
 ?? ?? Előzmény Lennon szerint az Imagine mondanival­óját Yokóval már korábban megfogalma­zták
Előzmény Lennon szerint az Imagine mondanival­óját Yokóval már korábban megfogalma­zták
 ?? ?? Kritika
Van, aki csak egy rosszkedvű milliomos gondolatai­nak tartotta a szerző szövegét
Kritika Van, aki csak egy rosszkedvű milliomos gondolatai­nak tartotta a szerző szövegét
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary