Napi 24 órában hallom a szívverésem
► A fiatal nőnél egy CTvizsgálat állapította meg, hogy érkanyarulat okozza a problémákat
Az ember életét alaposan megkeserítheti a fülzúgás. A problémát minél hamarabb érdemes orvosolni, mert az idő múlásával egyre nehezebben lehet kezelni. Bekecs Anikó (29) azonban hiába ment el időben vizsgálatra, egyelőre nem tudnak rajta segíteni, két és fél éve szenved betegsége miatt.
– Egyik napról a másikra pulzáló hangot hallottam a jobb fülemben – mondta a Blikknek Anikó. – Aztán elmúlt, majd megint viszszajött, végül folyamatos maradt. Napi 24 órában hallom a szívverésem, mintha egy susogós gépi hang lenne. Olyan, mint amikor a várandós hölgyek az ultrahangon hallgatják a babájuk szívverését. Csak én ezt egész nap teszem.
Még nincs rá gyógymód
Anikónak először kimosták a fülét, kapott antibiotikumot, aztán elkezdett szédülni, hányingere lett. Még a sürgősségire is bekerült, ám nem tudtak mit kezdeni vele. Hiába járta meg a fülorr-gégészetet, neurológiát, audiológiát, pszichiátriát, sehol nem találtak semmi problémát. Végül egy kontrasztos CTvizsgálaton kiderült, hogy egy érkanyarulat belóg a hallóideghez, ezért hallja azt, ahogy az érben zubog a vér.
– Nehéz róla nem tudomást venni, nagyon idegesítő – vallotta be Anikó. – Ráadásul a másik fülemben már sokkal régebb óta van egy magas sípoló hang, azt már kezdem megszokni, de ezt soha nem fogom. Megoldást egyelőre senki nem tud, pedig nekem sokat jelentene.
Több ok is kiválthatja
A fülzúgásnak nagyon sok kiváltó oka lehet. Előfordulhat, hogy túl kevés folyadékot ittunk és emiatt romlik meg a fülben a vérkeringés, de bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet. Hangos koncertek vagy fej/fül hallgató használata is kiválthatják, de komolyabb fül-orr-gégészeti betegségek, külső-, középés belsőfül-problémák is állhatnak a háttérben. Mielőbb ki kell vizsgáltatni, mert minél hosszabb ideig fennáll, annál nehezebben lehet kezelni.
– A hallásvizsgálat azért is fontos, mert csak így lehet eldönteni, van-e szervi oka, vagy pszichésen jelentkezik – mondta Gazdag Gábor, a Fül-orr-gége Központ audiológus szakasszisztense. – Több kutatás szerint a stressz gyakori kiváltó tényező a fülzúgás kialakulásában.
Így zajlik a hallásvizsgálat
Fülzúgás esetén különféle műszerekkel nézik végig a fülünket. Ha van fülzsírdugó vagy túl sok fülzsír gyűlt öszsze, akkor kitisztítják. Ezután a középfület, a dobhártya állapotát térképezi fel a szakember.
– Ezt követően a dobhártya és három hallócsontjának – kalapács, üllő és kengyel – egyikéhez, a kengyelhez csatlakozó izom összehúzódásait ellenőrizzük – jelentette ki Gazdag Gábor. – A következő lépés az, hogy a fül mögötti csontos területre helyezünk egy eszközt, melynek segítségével a visszaérkező rezgéseket tudjuk kielemezni. Aztán a fülhallgatóban hallható tiszta hangok érzékeléséről győződünk meg.
A fülzúgás frekvenciáját és hangerejét egy másik vizsgálat során mérik fel, illetve az is kiderül, mely kibocsátott hang hatására tűnik el vagy halkul. Ezt követően kezdődhet a kezelés.