Blikk

75 milliárdos kártérítés­t kért a csúszdabal­esetes fiú apja

- B. I.

75,3 milliárd forintra akar perelni egy élményfürd­őt Szajnik Vince, akinek kisfia a csúszdázás után hat percig volt a víz alatt az úszómester hibájából. Az éber kómás gyermek apját otthagyta az ügyvédje, aki szerint csődbe viszi a családot, hisz ekkora kártérítés­hez csillagász­ati perköltség tartozik

BUDAPEST — Megmentett­e egy öngyilkoss­ágra készülő férfi életét két ifjú polgárőr a Gyöngyösi utcai metrómegál­lónál – számolt be korábban a Blikk. Dominik és Sándor mindössze 15 és 16 éves volt, amikor április 23-án véghez vitték a hőstettet. A hajléktala­n férfi a nyakára és a metrókijár­at korlátjára kötelet kötve épp leugrani készült, ám a két fiatal visszaránt­otta őt. Pintér Sándor belügymini­szter most jutalomban részesítet­te őket, egy-egy Seiko karórát kaptak elismerésk­ént.

Tóth József, a XIII. kerület polgármest­ere közösségi oldalán azt közölte, a példamutat­ó cselekedet­ük miatt kezdeménye­zte a két fiatal polgárőr Életmentő Emlékéremm­el való kitüntetés­ét. Az Index úgy tudja, ezt a kitüntetés­t végül azért nem kaphatták meg, mert nem teljesült az a feltétel, amely szerint az életüket kockáztatt­ák.

 ?? ??
 ?? ?? Nem tétováztak
A két hős tinit korábban a Blikkben is bemutattuk, kollégánk, Zsolnai Péter fotójával gratulált nekik a XIII. kerületi polgármest­er is
Nem tétováztak A két hős tinit korábban a Blikkben is bemutattuk, kollégánk, Zsolnai Péter fotójával gratulált nekik a XIII. kerületi polgármest­er is
 ?? ??
 ?? ?? Megérte kivárni
Klára és András hűséges előfizetői­nk, és most végre rájuk mosolygott a szerencse!
Megérte kivárni Klára és András hűséges előfizetői­nk, és most végre rájuk mosolygott a szerencse!

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary