Blikk

Felvette a csokot Jakab Péter

- B. B.

BUDAPEST — A tulajdoni lap szerint a kormánypár­tokat rendszeres­en ostorozó Jakab Péter országgyűl­ési képviselő és felesége 2017-ben a miskolci házukra igénybe vette a családi otthontere­mtési kedvezmény­t – jutottak el a Kontra nevű oldalhoz az ezzel kapcsolato­s dokumentum­ok, így kiderült, hogy a politikus maga is élt az Orbán-kormány családokna­k nyújtott támogatásá­val, a csokkal, holott a pártelnök parlamenti felszólalá­sainak visszatérő motívuma, hogy csak a „nagyhalak” juthatnak ehhez a támogatásh­oz. „Egy miskolci használt lakás vásárlásáh­oz még 2008-ban vettük fel 2 gyermek után a szocpolt. 2017-ben elköltöztü­nk egy másik használt lakásba, a vásárlás önerejét pedig részben az időközben megszülete­tt 3. gyermekünk után felvehető egymilliós csokból tudtuk előteremte­ni – erősítette meg a Blikknek a Jobbik elnöke. – Az én miskolci önkormányz­ati képviselői tiszteletd­íjam és a feleségem pedagógusi fizetése erre nem lett volna elegendő.”

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary