Török pokolból mentette
► Az első sem sétálni, sem játszani nem tudott, ezért kerestek neki társat
BUDAPEST — Kevés nemesebb feladat van annál, mint amikor valaki magához vesz egy éhező, utcán kóborolt állatot, hogy szerető otthont nyújtson számára. Szijjártó Renáta egy elhagyatott, külföldi gyári telepről mentette meg Zizit és Neyset, akikkel olyan mély kapcsolatot alakított ki, amely túlmutat az egyszerű kutyaember barátságon. A megható történetet a kedvencek@blikk. hu e-mail-címre küldte, ahol a többi olvasónk állati sztoriját is várjuk!
Renáta a törökországi Izmirben élt, amikor a város melletti Manisa nevű falu elhagyatott gyári telepéről egy ismerőse elhozott egy bántalmazott, csapzott külsejű kutyalányt. A nő akkor még nem sejtette, hogy végül ő lesz a gazdája a rémült, öszszezavarodott négylábúnak.
– Amikor elengedtem a parkban, annyira nem tudta, mi történik vele, hogy ledermedt és görbén, mozdulatlanul ült, csak ült a fűben. Ekkor még ideiglenesen vittem haza, egyszerűen csak segíteni akartam, hogy felszabaduljon, megszokja az emberi közelséget, a sétálást – emlékezett vissza Renáta.
A később Neyse névre hallgató kutya már az első pillanattól kezdve jelezte Renátának, hogy közeledhet felé, bízik benne. Rajta kívül más emberekkel távolságtartó volt.
– Nehéz volt vele az elején, mert nem tudott felszabadulni, amikor sétálni mentünk. Ezután fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék én magam elhozni és örökbe fogadni egy másik kutyust arról az elhagyatott helyről. Bíz
tam benne, hogy ez segít a rémült kislánynak. Ekkor még mindig nem volt tervben, hogy megtartom – folytatta történetüket a nő.
Renáta fogta magát, elutazott Manisába egy konzervvel a táskájában. Az elhagyatott területen órákig bolyongott, a nagy melegben már majdnem feladta, hogy jönni fognak a kutyák.
– Ki merészkedne elő az égető forróságban? – gondoltam magamban. Hamarosan aztán két kutyus rohant oda hozzám, majd boldogan falták fel a konzerves kaját. Az egyik rohant is el, miután befejezte, viszont a másik, a gyönyörű szép, fekete szőrű tovább maradt velem. Hagyta, hogy simogassam, sőt nem is akarta, hogy abbahagyjam. Őt vittem haza – mesélte.
A terápia megkezdődött. Renáta elmondása szerint mindkét kutya nagy örömmel fogadta a másikat.
– Szinte észrevétlenül egy család lettünk. A fekete, izgága kutyust Zizinek, a zárkózottabb személyiségűt Neysenek neveztem el. Neyse egyébként törökül annyit jelent: hagyjuk, mindegy. Sokszor nem hitték el a törökök, hogy így neveztem el a kutyámat, mégis ki ad ilyen nevet egy ebnek? – nevetett fel a nő, aki azóta már hazaköltözött Budapestre mindkét négylábúval.
emberekkel távolságtartó,
felszabadultan