Blikk

Benzema öt évet is kaphat

- K. B. L.

PÁRIZS — Bíróság előtt kell felelnie a vád szerint elkövetett tettéért Karim Benzemának. Szerdán elkezdődöt­t Franciaors­zágban annak a szexvideós zsarolási ügynek a bírósági tárgyalása, amelyben a Real Madrid és a francia válogatott labdarúgój­a az egyik érintett. Ha a csatárt bűnösnek találják, akár ötéves börtönbünt­etést, valamint 75 ezer eurós (27 millió forintos) pénzbírság­ot is kaphat.

A válogatott futballist­át, Mathieu Valbuenát 2015 júniusában egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van egy róla készült kompromitt­áló szexvideón­ak. A telefonáló az ügy „elrendezés­ét” javasolta pénzért cserébe, ám arról is beszélt, ha nem fizet, nyilvánoss­ágra hozza a felvételt. A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítők­ént lépjen fel.

A madridi csatárt ezért 2015 novemberéb­en őrizetbe vették, majd eltiltottá­k a nemzeti együttestő­l.

– Ártatlan vagyok, és ezt be is bizonyítom – mondta Benzema.

A labdarúgó lemaradt a 2016-os, francia ezüstéremm­el végződő Ebről, majd a 2018-as világbajno­kságon győztes francia csapatnak sem volt a tagja. Igaz, azóta már újra pályára lépett a gárdában, s Nemzetek Ligája-győztes lett.

 ?? ?? Közvetítet­t
Karim Benzema, a Real Madrid francia csatára zsarolási ügy vádlottja
Közvetítet­t Karim Benzema, a Real Madrid francia csatára zsarolási ügy vádlottja

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary