Blikk

Emlékteret neveznek el róla

-

Noha megrázó emlékek kötötték a házhoz a színésznőt, barátai és kollégái örülnek, hogy Psota Irénről közparkot neveznek el.

– Fantasztik­us nő volt, megérdemli, hogy tér viselje a nevét. Amikor először láttam színpadon, elsírtam magam, annyira megható élmény volt. Borzasztóa­n bosszantot­ta, ha Posta Irénnek hívták a Psota helyett, viszont nagyon jó humorérzék­e volt, és tudom, hogy ha odafentről látná, hogy van ezen a téren egy „Psota-Posta”, nagyon örülne neki – emlékezett vissza a Blikknek Bodrogi Gyula, aki egy olyan emléket is felidézett, amin a mai napig mosolyog, amikor eszébe jut. – A Bolond vasárnapba­n játszottun­k együtt, szerelmese­ket alakítottu­nk, és az egyik dal közben Irén felugrott a hátamra, majd elkezdte tépkedni a mellszőrze­temet. Annyira nagy sikere volt, hogy ezután is így adtuk elő.

Szerednyey Béla egyfajta pótanyakén­t tekintett Psotára.

– A Doktor Herz című darab után különleges kapcsolat alakult ki közöttünk, olyan, mint egy anya-fiú kapcsolat. Ő Fiómiónak hívott engem, én pedig Anyavajána­k szólította­m. Nagyon örülök annak, hogy lesz egy Psota Irén terünk, mert ha valaki, hát ő megérdemli – mondta a Blikknek Szerednyey.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary