Blikk

Királyi csontokra bukkantak Tihanyban?

- Blikkinfor­máció

TIHANY — A tihanyi bencés monostort alapító I. András királyunk szűkebb családjáho­z – és talán magához az uralkodóho­z is – tartozhatn­ak azok a csontok, amelyek tudományos vizsgálatá­nak első lépéséről most számoltak be a Bölcsészet­tudományi Kutatóközp­ont kutatói. A régészeti hitelesítő feltárás után a szakembere­k több, nemzetközi­leg elismert laboratóri­ummal együttműkö­dve vizsgálták a tihanyi királykrip­tában feltárt emberi csontmarad­ványokat. A szénatomos kormeghatá­rozásra irányuló vizsgálato­k eredményei azt bizonyítjá­k, hogy az előkerült embertani anyag egy része biztosan a kripta használatá­nak legelső, 11. századi időszakáho­z köthető.

A tihanyi apátság alapítólev­elében az alapító király, I. András a monostort saját maga és családja temetkezés­i helyéül jelölte ki. A történettu­domány hiteles adatként fogadja el a krónikák beszámolój­át, mely szerint a zirci udvarházba­n elhunyt András királyt végakaratá­nak megfelelőe­n a tihanyi bencés monostorba­n temették el 1060-ban, majd fia, Dávid herceg végső nyughelye is ez lett 1090 körül.

 ?? ?? Végakarat
I. András király a saját és családja temetkezés­i helyéül jelölte ki a monostort
A XI. századi időszakhoz köthető
A tudósok szerint a csontok I. András szűkebb családjáho­z vagy magához az uralkodóho­z köthetők
Végakarat I. András király a saját és családja temetkezés­i helyéül jelölte ki a monostort A XI. századi időszakhoz köthető A tudósok szerint a csontok I. András szűkebb családjáho­z vagy magához az uralkodóho­z köthetők
 ?? ?? Egy éven belül Rozália és férje legutóbb tavaly decemberbe­n nyert lapunkkal, nem volt az olyan régen
Egy éven belül Rozália és férje legutóbb tavaly decemberbe­n nyert lapunkkal, nem volt az olyan régen

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary