„Azt a borzalmat nem lehet elfelejteni”
Sminkelni kellett a halottakat, hogy felismerhetők legyenek – emlékezik a tragédia helyszínelője
SZAJOL — A borzalmakon megedződött mentőtisztek és rendőrök sem láttak szörnyűbb helyszínt az 1994-ben december 2-án történt szajoli vonatbalestnél. A tragédiában 31-en meghaltak, 51-en megsérülések. A Nyíregyháza–Budapest Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija Szajol állomáson áthaladva kisiklott és a vagonok 110 km/ órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak, mert az állomás dolgozói nem állítottak át egy váltót.
– Álmomban se jöjjön elő – emlékezett Kardos József megyei vezető mentőtiszt a Blikknek. – Ez volt a legszörnyűbb baleset, ami negyvenéves szolgálati időm alatt előfordult. A szolnoki mentőállomás vezetőjeként kaptam riasztást. Nagyon hideg volt és már sötétedett, amikor kiértem a helyszínre. A felborult vonat letarolta a vasútállomást a mellette lévő házzal együtt – idézte fel a mentőtiszt. A mentés másnap délután egy óráig eltartott. Akkor vettek észre a felborult vonattól száz méterre egy összegyűrődött vasúti kocsi végében egy női kezet, ő volt az utolsó áldozat. Kardos József szerint a látványt még csak fel lehet dolgozni,
A rémült túlélő kisfiú, Kovács Zsolt pap lett, és újjászületésnek tartja a történteket, de nem szívesen beszél róla de a tudatot, hogy családok élete ment tönkre, nem. Egy hatéves kisfiú, Kovács Zsolt viszont csodával határos módon túlélte a szerencsétlenséget, ma már papként a balassagyarmati plébánián teljesít szolgálatot.
A Magyar Kurír katolikus hírportálnak pár éve elmondta, hogy a családban évente megemlékeznek a történtekről.
– Kitörölhetetlenül beleivódott az életünkbe, nagyon mély istenélménynyé vált számunkra. Ez egy kicsi újjászületés, mert a Jóisten megmentett minket ott, s ez abszolút hatással volt a mi hitünkre – fogalmaztott Zsolt atya.
Kárándi Béla nyugalmazott alezredes helyszínelőként részt vett az áldozatok azonosításában. Számára a sok szörnyűség mellett azért emlékezetes a baleset, mert nagyon sok jó szándékú emberrel találkozott.
– Környéken élő háziorvosok, szabadnapos kollégák csatlakoztak hozzánk, de a helyiek is hoztak teát vagy ételt, hogy így segítsék a munkánkat – idézte fel a Blikknek. Hozzátette: – Ezt nem lehet elfogadni, ez egy borzalom volt, még akkor is, ha korábban nagyon sok szörnyű bűncselekmény helyszínén megfordultunk.
A volt rendőr elmondta, hogy egy katonai objektumban helyezték el a többnyire 18-22 éves halottakat. Az üvegszilánkoktól összeszabdalt arcokat le kellett mosniuk, majd felismerhetővé kellett őket tenniük.
– Sminkkészletet és púdert kértünk. A munka közben nem nagyon beszélgettünk, csendben tettük a dolgunkat – jegyezte meg
Ők irányították az áldozatok azonosítását is a hozzátartozók közreműködésével. Volt olyan anyuka, aki a halott fiát meglátva lefeküdt mellé a földre és a holttestet átkarolva perceken át zokogott. Egy idős férfi fájdalmában összetörte a szobában lévő egyik széket.
– Délután négyre végeztünk, és olyan fáradtak voltunk, hogy hazafelé tíz kilométerenként váltottuk egymást a kormány mögött, nehogy elaludjunk – idézte vissza Kárándi Béla. Hozzátette, hogy akkoriban rengeteg ügyük volt, így csak utólag az újságokból értesült arról, hogy a tömegszerencsétlenségért három embert találtak felelősnek és ítéltek el.