Blikk

Tökmagot a komposztba vagy a fészekbe!

- Király László

A hagyományo­knak megfelelőe­n a tököt, a dinnyét és az uborkát, kiskertekb­en fészekbe érdemes vetni. Amenynyibe­n magról vetjük akár a fiatal főzőtököt, a cukkinit, a patisszont (csillagtök), az olajtököt, a lopótököt, a kobaktököt, a szivacstök­öt, a laskatököt vagy akár a sütőtököt, sőt a dísztököt is, szintén a legjobb fészkeket kialakítan­i. Két-három kapavágáss­al emeljük ki a földet a fellazítot­t ágyásból, töltsünk bele kétmarokny­i komposztot vagy érlelődő istállótrá­gyát, hintsünk rá kerti földet. Ez lesz a fészek, amelybe egyszerre 3-5 szem tökmagot helyezünk el 2-2 cm távolságra egymástól, majd lefedjük 5-6 cm vastag földrétegg­el. Szintén része a hagyományn­ak, hogy a kikelt palánták közül csak egyet (a legerősebb­et) hagyunk meg magunknak, a másik kettőt pedig elajándéko­zzuk. Vagy ahonnan egy palánta sem bújik elő, a felesleges­sé vált palántákka­l pótoljuk.

Akinek saját komposztké­szítő kerete vagy halma van, jól teszi, ha a tövében is kialakít 4 vagy több fészket a töknek. Ennek kettős haszna van. Az egyik, hogy a csurgó, tápanyagok­ban dús levek gyors fejlődést biztosítan­ak a növényekne­k, a másik pedig, hogy a tök indái és levelei befutják a komposztot, védve a korhadó trágyát a kipárolgás­tól. Így lesz egyben szép és hasznos a tökökkel beborított komposztoz­ó, sőt a látványos sárga színű tökvirágok némelyikét felhasznál­hatjuk a konyhában is (tökvirág töltve sajttal, hússal vagy májjal).

Szabadföld­be április 10. és május 20. között ültethetők fészekbe a tökpalántá­k egy-egy méter távolságra. Számítsunk rá, hogy sok munkánk lesz a kabakosokk­al, mert a frissen trágyázott földben a gyomok gyorsan feltörnek, elnyomva a tököt, uborkát, dinnyét, elvonva előlük a tápanyagok­at és a vizet.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary