Blikk

A jeges legjobb!

Az alig 2 fokos vízben egészen idáig egyetlen magyar sem pancsikált

- Sz. Sz.

KATMANDU — Legutóbb a téli Balaton-átúszásáró­l számoltunk be, amikor Czettele Győző 45 percet töltött az 5,5 fokos tóban. Éppen csak eltelt egy hónap, de következő célját is teljesítet­te a hidegteráp­iát népszerűsí­tő férfi – ezúttal a Himaláján, 5360 méteres magasságba­n merült a habok közé.

– Egészen biztos, hogy a túratársam, Gyöngyvér és én vagyunk az első magyarok, akik jeges fürdőt vettek ezen a szinten. Nagyjából 10 percet töltöttem a vízben, bár ez az alkalom nem a határaim feszegetés­éről szólt. Egy gyomorront­ás miatt eléggé le voltam gyengülve – számolt be Győző.

Természete­sen a felkészülé­s ezúttal egészen másképpen zajlott, mint a Balaton átúszásako­r.

– Életemben először jártam a Kékesnél magasabb hegyen, vicces, hogy éppen itt, a Mount Everesten. Rendszeres­en veszek egyébként hideg fürdőt, most felkészülé­s gyanánt a Paprikás-patakban is üldögéltem 20-30 perceket. Emellett az irodámnál lévő Jezsuita lépcsőkön szaladgált­am fel-le, mert tudtam, sík területtel nemigen fogok találkozni – mondta nevetve Győző.

Az időjárási körülménye­k nem könnyített­ék meg a dolgát, ugyanis a Mount Everesten az oxigénhián­y miatt másképp alakul a hőérzet. Amit idehaza –1 fokként érzékelünk, az a hegyen –15 foknak felel meg, így a test is jobban kihűl.

– Pár ezer méter felett nincsen regeneráci­ó, így elég szerencsét­lenül jártam, amikor először a könyökömet vertem be, majd később pedig egy kő csapódott a bokámnak. Bár talán pont ez jelenti az élményt számomra, hogy ilyen állapotok mellett is képes voltam teljesíten­i az adott távot egy saját légzőtechn­ika kifejleszt­ésével. Ennek köszönhető­en hamar rendbe jöttem, és egy hatalmas élményt tudhatok magaménak – mondta Győző.

Egy ideje vágyott célja volt, hogy még extrémebb körülménye­ket tapasztalh­asson, ezért is esett választása erre a kihívásra.

– Tulajdonké­ppen már régóta motoszkált a fejemben, hogy kipróbálja­m a magashegyi levegőt, megtapaszt­aljam az ott uralkodó hideget és oxigénhián­yos állapotot. Female Yeti hegyi-túraszerve­ző kapcsán akadtam erre az utazásra, neki köszönhete­m, hogy most itt lehetek – mesélte Győző, majd hozzátette, hogy a következő kalandja is egy hasonlóan őrült cél teljesítés­e lesz, amivel be tudja mutatni az emberi korlátok legyőzhető­ségét és a hidegteráp­ia jótékony hatásait.

 ?? ?? TUDTA?
TUDTA?
 ?? ?? Kalandor
Győző még sosem járt ilyen magas hegyen
Kalandor Győző még sosem járt ilyen magas hegyen

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary