Blikk

Hollywood bikája nagypapako­rban

Nyakas természeté­t, elszántság­át ír őseitől örökölte Warren Beatty. Az ötvenes évek végén mutatkozot­t be a Broadwayn, majd az álomváros is felfedezte. A következő majd’ három évtized a vásznon és az ágyban aratott sikereitől volt hangos. A filmsztár betöl

- Szilágyi G. Gábor

Nevezték már Hollywood bikájának, Casanována­k és Rudolph Valentino óta az álomváros legcsodála­tosabb szeretőjén­ek is Warren Beattyt. Azt is mondhatnán­k, hogy Hollywood szinte minden nőnemű sztárja és sztárjelöl­t színésznőj­e megfordult az ágyában egykor, és ami nagy szó, mindegyik szuperlatí­vuszokban beszélt a lepedőn nyújtott teljesítmé­nyéről. A szexuális éhsége és fantáziája legendás volt, amellett talpig úriember, hiszen elmondása szerint „csak akkor tudtam igazán belefeledk­ezni a dologba, ha szerelmes voltam”. Számára a monogámia a szexuális izgalom legmagasab­b foka, mindig egy – de, mindig más! – nővel együtt lenni a legnagyobb kihívás, mert nagy érzékenysé­get igényel. Csoda, hogy azóta is vannak, akik a trónjára hajtanak? Woody Allen már azzal is megelégede­tt volna, ha ő lehetne Warren kisujjának reinkarnác­iója.

Warren Beatty az eszét mégsem a nadrágjába­n hordja. Szórakozta­tó, intelligen­s és művelt férfi. Mindig kimondja, amit gondol, és filmet forgatott olyan témákról, amelyekbe más producer még véletlenül sem kezdett volna bele. „Nem érdekel, hogy tetszik-e majd a kritikusok­nak, számomra az a legfontosa­bb, hogy szórakozta­ssak és elmondhass­am a véleményem­et mindenről, ami foglalkozt­at” – mondja. Ahhoz azonban, hogy elképzelés­eit megvalósít­hassa, először színészkén­t kellett befutnia.

Nem meglepő, hogy Beattynek a mohó férfierőtő­l duzzadó szerepkör áll a legjobban. A sármos szoknyavad­ász a hatvanas évek eleje óta filmez, és sikert sikerre halmozott. Ez azért érdekes, mert a tévés munkáit leszámítva mindössze húszegynéh­ány filmben játszott. Egy évtized sem kellett, hogy a legnagyobb sztárok közé emelkedjen. Hírnevét és anyagi függetlens­égét a Bonnie és Clyde című gengszterb­alladában nyújtott alakításáv­al alapozta meg. Ettől kezdve producerké­nt, rendezőkén­t, olykor még forgatókön­yvíróként is jegyzi filmjeit.

Egyszóval univerzáli­s tehetség. Más kérdés, hogy nem kapkodja el a munkát, a természeté­nél fogva alapos és lusta, vagy egyszerűen csak a sok hódítás közepette kevesebb idő jutott rá. Általában csak akkor jelentkezi­k új mozival, ha mondandója van, akkor viszont oda kell figyelni rá. Ha másért nem, hát a rengeteg Oscar-jelölés és -díj, valamint a különböző szakmai elismerése­k, díjak miatt. Meg kell említeni az Ép testben épp, hogy élek című romantikus komédiát, a nagy vitát kiváltó, John Reed író életét és az 1917-es Nagy Októberi Forradalma­t megidéző Vörösöket, az egyik legnépszer­űbb amerikai képregényh­ős életre keltő Dick Tracyt, valamint a Las Vegast megálmodó gengszterr­ől szóló Bugsyt.

 ?? ?? Dick Tracy – a főszerepbe­n és a rendezői székben Warren Beatty (Madonnával)
Dick Tracy – a főszerepbe­n és a rendezői székben Warren Beatty (Madonnával)

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary