Csúcsformára gyúr Tihanyi Tóth Csaba
Alapvetően a jó erőnlét a cél, de az sem hátrány, ha eltűnik néhány pluszkiló
BUDAPEST — Nagy fába vágta a fejszéjét Tihanyi Tóth Csaba. A Barátok közt egykori Novák Lacija kőkemény edzésbe kezdett, s ebben profi szakember segítségét is kérte, Katus Attila felügyeli minden mozdulatát.
A színész életében régóta fontos szerepe van a sportnak, azt vallja, hogy azért is van jó kondiban, mivel nincs káros szenvedélye, s figyel arra, hogy akármilyen elfoglalt is, mindig legyen ideje testmozgásra. Tihanyi Tóth nem titkolt szándéka, hogy pár kilót leadjon, ám elsődleges célja az, hogy minél tovább megőrizze egészségét s jó közérzetét, erejét.
– Mindig is az életem része volt a sport, ráadásul a Prémium Médiaválogatott szövetségi kapitányaként kötelességem jó kondiban lenni – kezdte lapunknak a színész. – Katus Attila barátommal kezdek bele az edzésbe, aki nemcsak a teremben lesz mellettem, hanem étrendet is készít nekem, emellett pedig vitaminokat és kollagénes termékeket is fogyasztok. Egyelőre heti egy edzést iktattunk be, de meglátjuk, hogy mennyire tetszik majd. Korábban is jártam konditerembe, de nekem unalmas volt a súlyok emelgetése, ám biztos vagyok benne, hogy egy jó edzővel ez most nem így lesz.
A színész 54 évesen jó pár évet letagadhatna, ám célja, hogy ez a jövőben is így maradjon.
– Nem feltétlenül a fogyás a cél, de örülnék, ha pár kilót leadnék. Nem vágyom kockahasra, ez a fajta hiúság hiányzik belőlem, szeretem magam pocakosan. A mozgás a fontos, hogy jó kondiban legyek. A szigorú étrend sem jelenthet problémát, mivel alapvetően kerülöm a cukrot és a fehér lisztet, de azért egy jó pörkölthöz kell egy friss szelet fehér kenyér – mondta nevetve.
Bár a Barátok közt tavaly véget ért, a legendás sorozatot nemrég kezdték ismételni, amelynek nemcsak a rajongók, hanem Tihanyi Tóth is örül.
– Az első részt az egész család nézte. Leültünk a tévé elé, és nosztalgiáztam, a fiamnak, Nimródnak pedig minden az újdonság erejével hatott. Ő azóta is néz minden részt, és sokszor meglepődik, hogy milyen mások az autók, a ruhák, de még a frizurák is. Sok régi néző írja az ismétlés kapcsán, hogy mit sem változtam, de azért én látom, hogy az 1998-as kezdetekkor még szinte kölyök voltam, no meg húsz kilóval kevesebb – mesélte nevetve a színész, akinek rengeteg munkája van, feleségével együtt saját műsorukkal járják az országot.
– Október végéig be vagyunk táblázva, de nem panaszkodom. Szeretünk dolgozni, a múlt héten több ezer néző előtt léptünk fel. Azért igyekszünk kicsit pihenni is, tervezünk egy pár napos külföldi nyaralást, még nem döntöttük el, hogy Olaszországba vagy Horvátországba megyünk.