ByeAlex kizárja a hosszú életet
BUDAPEST — Meglepő kijelentést tett ByeAlex Peller Mariann műsorában. Az énekes ugyanis kifejtette, hogy nem számít hoszszú életre, és nem is így rendezkedett be.
– Nem tudom, az én fejemben nincs benne a hoszszú élet. És persze tudom, hogy vannak emberek, akik betegek és küzdenek az életükért, nem tiszteletlenségből mondom ezt. És lehet, hogy egyszer majd valaki levetíti nekem ezt a riportot, amikor nyolcvanévesen röhögök egyet rajta, hogy mekkora idióta voltam, de a tököm akar sokáig élni, én nem akarok – fejtegette ByeAlex az Utazás a lelked körül új adásának felvételén.
Az énekes kijelentése azért is meglepő, mert immár több mint egy éve él boldog kapcsolatban kedvesével, a modell Benjaminával, az együtt töltött felhőtlen pillanatokat pedig nap mint nap megosztják közösségi oldalukon. Persze ByeAlex eddig sem az életről való hagyományos elképzeléseiről volt ismert, és előszeretettel alakítja a külsejét is polgárpukkasztó módon. A körmeit például rendszeresen festi, ahogyan a haja is rendre más-más színekben pompázik, de tetetett már fel arany fogékszert is az elülső fogaira.