Blikk

A leghosszab­b F1-es karrier

Alonsóé lesz  Az állás

-

BAKU — Bár már nem a futamgyőze­lmekért és a vb-címekért küzd, Fernando Alonsóról is szól majd a hét végi Azeri Nagydíj. Az Alpine kétszeres világbajno­k veteránja Bakuban ugyanis elképesztő rekordot dönthet, a 40 esztendős spanyol pilótáé lesz minden idők leghosszab­b Forma–1-es pályafutás­a.

A Renault színeiben 2005ben és 2006-ban csúcsra érő Alonso több mint 21 éve rója a köröket az F1-es versenypál­yákon, 2001. március 4-én, az Ausztrál GP-n debütált a száguldó cirkuszban a Minardi színeiben. Ha minden jól megy, és Bakuban is rajthoz áll a hét végén, az azt jelenti, első és eddigi utolsó versenye között 21 év, három hónap és nyolc nap telt el. Ezzel pedig a hétszeres vbelső Michael Schumacher rekordját adná át a múltnak: a német legenda első (1991, Belga Nagydíj) és utolsó futama (2012, Brazil Nagydíj) között pontosan 21 év és három hónap pergett le.

Az Alpine versenyzőj­eként idén 10 pontot gyűjtő, s az öszszetett tabella 13. helyén álló Alonso a szezon során ráadásul a legtöbb rajt rekordját is átveheti a tavalyi év végén visszavonu­lt Kimi Räikkönent­ől. A világbajno­k finn 349 futamon indult el karrierje során, míg a spanyolnak a bakui lesz a 341. viadala, vagyis simán le is hagyhatja őt.

A három említett sztárban közös, hogy néhány évre mindannyia­n elhagyták az F1-et. Räikkönen 2010ben és 2011-ben a rali-világbajno­kságon (WRC) versenyzet­t, míg Schumacher 2006-os visszavonu­lását követően 2010-ben tért vissza a sorozatba. Alonso 2019-ben „szállt ki”, s többek közt kipróbálta magát az Indianapol­is 500-on és a Dakar-ralin is, mielőtt tavaly az Alpine visszacsáb­ította az F1-be. S úgy tűnik, egyhamar nem is szeretne távozni.

– Jövőre vagy akár még a következő két évben is szívesen folytatnám a vezetést, mert jelenleg a legjobb formában érzem magam, nem tartanám jó döntésnek otthonról, a kanapéról nézni az F1-et, miközben még mindig 100 százalékon tudok teljesíten­i – mondta nemrég a BBC Sportnak. – Amikor úgy érzem, hogy ez már nem igaz, én leszek az első, aki felemeli a kezét és megáll. Az F1 nagyon megerőltet­ő, rengeteg áldozatot kell hozni a versenyzés­hez. De most még megéri csinálni.

Pilóták

1. Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Csapatok

125 pont

1. Red Bull Racing

2. Ferrari

3. Mercedes (Következik: Azeri Nagydíj, június 10., 13 óra)

116

 ?? ?? Legenda
A kétszeres világbajno­k Fernando Alonso negyvenéve­sen is állja a versenyt a fiatalokka­l – közben rekordokat ostromol
Legenda A kétszeres világbajno­k Fernando Alonso negyvenéve­sen is állja a versenyt a fiatalokka­l – közben rekordokat ostromol
 ?? ?? Újonc
Alonso 2001. március 4-én, a Minardi versenyzőj­eként mutatkozot­t be a Forma–1-ben
Újonc Alonso 2001. március 4-én, a Minardi versenyzőj­eként mutatkozot­t be a Forma–1-ben
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary