Szilágyi fiát rács mögött tartanák
Voltak olyanok is, akik használt fehérneműt akartak tőlem, őket azonnal tiltottam, szerintem ez már beteges.
A használtbugyi-biznisz mégis izgatja az embereket, hiszen néhány éve egy internetes oldalon Liptai Claudia állítólagos használt bugyijára lehetett licitálni, amelyet a hirdető állítása szerint egy volt kedvese ágyában talált a férfi édesanyja. Külföldön akad, aki gyakorlatilag a használt fehérneműi eladásából él. A sok százezres követőtáborral rendelkező Instagram-sztár, Vany Vicious rendszeresen kínálja eladásra a kategorizált bugyijait: külön árazza az „edzés utáni”, „szex utáni” vagy „egész napos” fehérneműket. Az egyes darabokhoz 100 dolláros (körülbelül 30 ezer forint) áron lehet hozzájutni. Ehhez képest Madonna bugyijáért már több mint tíz éve ezer fontot, azaz 370 ezer forintot adtak. A szóban forgó alsóneműt egy skót férfiklubban őrizték vitrinben, az eladó pedig garantálta, hogy az énekesnő viselte korábban. Ugyancsak több mint tíz éve kelt el egy árverésen Viktória királynő bugyogója is. A történelmi alsóneműn a tulajdonosa monogramja és címere is szerepelt, a darabot pedig 1,3 millió forintnyi fontért vették meg.
Madonna Kiss feliratú
alsóját egy vitrinben őrizték, amíg árverésre
nem bocsátotta egy night club tulajdonosa
90%
BUDAPEST – Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság Szilágyi István fiát még márciusban. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta – írta az Index.
Sz. Péter 2020. május elején verte agyon saját édesapját egy kalapáccsal, a művész a helyszínen meghalt.
A Fővárosi Törvényszék az emberölés miatt bűnös vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra 25 év elteltével bocsátható. Hozzáteszik: az ítélet ellen a férfi és védője felmentésért fellebbezett.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál az ítélet helybenhagyását indítványozta. A vádlott letartóztatásban várja a másodfokú eljárás lefolytatását, a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.