Palik programja
BUDAPEST — Palik László nem titkolja a korát: büszkén vállalja, hogy szeret hatvanéves lenni! Laci úgy gondolja, boldogságának a kulcsa az életmódjában rejlik, amit most másokkal is szeretne megosztani. Úgy döntött, életmódprogramot indít, amely direkt a negyven felettieknek szól.
– Az egész váratlanul indult, egy baráti társaságban ültünk, és különböző életmódokról beszélgettünk. Ahogy szó szót követett, kijött a számon, hogy én szeretek hatvan lenni! Ezen aztán később kezdtem el elmélkedni, hogy milyen nagy dolog is ez valójában, és vajon mitől lehet ez igy? Aztán rájöttem, hogy ennek egy oka van: az az életmód, amit sok-sok éve élek – kezdte a műsorvezető. – Ahogy megyünk előre a korban, az ember azt gondolja, hogy egyre többet engedhet meg magának: kevesebb edzés, és egyre többször szaladunk neki az asztalnak. Pedig szerintem ilyenkor már egyre kevesebbet engedhetünk meg magunknak.
Palik először saját magán tesztelte a programját.
– Különböző területekről szakemberek is csatlakoztak hozzám, és így született meg a komplett életmódprogram 40 feletti felnőtteknek. Egy feltételem volt, hogy én vagyok a kísérleti nyúl, mindent kipróbálok, mielőtt bárkinek ajánlom. Ha én érzem a pozitív hatását ezeknek a folyamatoknak, akkor hittel tudok mellé állni, mert hazudni nem fogok – jelentette ki Palik. – Csodát nem tudok ígérni, ebben az egészben sok munka, koncentráció, önmegtartóztatás és fegyelem van. Viszont én azt élem meg, hogy minden pillanata megéri, mert nem érzem a 60 évem korlátait.