Belerokkant férje elvesztésébe
A focilegenda tragédiáját követően Judit öt hónapig beszélni sem tudott
BUDAPEST — Sorscsapások, egyik a másik után. Judit asszony, Várady Béla özvegye könyvet írhatna róluk. A hatvanesztendősen, 2014-ben elhunyt focista, Vasas-legenda felesége pokoli időszakon van túl. Bár óvatosan a múlt idővel! Hiszen napi tizennyolc gyógyszert szed, már csak bottal képes járni, a szíve egy darabja pedig meghalt, amikor eltemette azt az embert, akivel 37 évig élt nagy-nagy harmóniában.
A pszichiátrián csönd volt. Rendszerint hatan voltak egy szobában, de szinte soha senki nem szólt. Mintha rémmese szereplői lennének: a valóság elől a hallgatásba és egy kórházi szobába menekültek. Judithoz is szóltak az ápolók, orvosok, látogatták a lányai, unokái, de ő sem szólalt meg. Ereje és kedve sem volt hozzá.
– Béla elfogadta, amit a sors szánt neki: hiába volt egykor válogatott futballista, gólkirály, közönségkedvenc, teherautó-sofőrként sittet és szemetet hordott – mesélte az özvegy. – Amikor valaki felismerte, döbbenten kérdezte, Várady úr, miért kényszerül ilyen életre? De Béla nem szégyellte a munkát, senkitől nem kért segítséget. Amikor már járni is alig tudott, olyan rossz volt a térde, felajánlották, legyen ugyanannál a cégnél éjjeliőr. Délután öttől reggel hatig teljesített szolgálatot, hajnali fél négykor bezárta a rottweilert és a németjuhászt, aztán várta a reggelt, hogy hazajöhessen. Azon a januári hajnalon még volt annyi ereje, hogy elrendezze a két kutyát, ám az épületbe érve összeesett. A telefon ott volt mellette, de már nem tudott segítséget kérni. A lányaim hívtak, hogy baj van. Amikor odaértem, Béla a földön feküdt. Állítólag lehajoltam hozzá, megcsókoltam, megsimogattam és szólongattam. Nem emlékszem semmire.
Várady, a Vasas-szurkolók kedvence bajnok, gólkirály, európai ezüstcipős volt. Judit, a felesége nem tudta feldolgozni az elvesztését.
– A halála után kikészültem. Pszichiátriára kerültem. Öt hónapot töltöttem benn, képtelen voltam megszólalni. Csak néztem magam elé, nem érdekelt a körülöttem lévő világ. Nagyon lassan kezdtem el kommunikálni, a két lányomnak és unokáimnak köszönhetően. De hiába lett valamivel jobb a lelkiállapotom, a testem folyamatosan jelzett. Egy korábbi infarktust követően jött újabb kettő. Túléltem őket. Azt mondta az orvos, asszonyom, ön élni akar! És ugyanezt mondta a végzetesnek tűnő agyvérzésem után is. A bal lábam lebénult, tolókocsiba
Mauricio Pochettino, a francia Paris SG focicsapatának argentin edzője mondta ezt a vele kapcsolatos pletykákról
Unom már, hogy a sajtó szerint minden héten kirúgnak
kényszerültem, aztán járókeretet kaptam. Most bottal óvatosan közlekedem, de egyensúlyzavaraim vannak, elesek. Hatvanhét éves vagyok, s hiába maradtam egyedül, még most is Várady Béla feleségének vallom magam. Korábban hetente, mostanában havonta megyek ki a sírjához, s ott arra gondolok mindig: nem érdekel sem a lelki, sem a testi szenvedés, az ő hiánya a legfájdalmasabb.