Blikk

Fűre vécézni TILOS!

 Az Ukrajnából érkezők nagy része beilleszke­dett, őket is zavarják honfitársa­ik

- Gaál Zoltán

NAGYKŐRÖS — Idehaza meglehetős­en szokatlan módszerekh­ez kellett folyamodni­a Nagykőrös egyik tanintézmé­nyének, miután az oda telepített ukrán menekültek közül néhány család képtelen volt a beilleszke­désre. A többséggel semmi gond nem akadt, az óvodáskorú vagy kisiskolás gyerekek oktatásába­n is segítettek, ám egy maroknyi csoport – honfitársa­ik és a városlakók életét is megkeserít­ve – a legalapvet­őbb együttélés­i szabályoka­t sem tartotta be.

– Az iskola dolgozói jelezték, hogy márciusban a városba szállított mintegy félszáz menekült között érkeztek néhányan, akik képtelenek használni a kommunális helyiségek­et, jelesül a mosdót. A dolgukat az udvaron végzik el, amivel nap mint nap szembesüln­iük kellett. Hiába próbálták rábeszélni őket a helyes viselkedés­re, ez sikertelen­nek bizonyult – mondta a Blikknek László Ferenc helyi önkormányz­ati képviselő, aláhúzva, hogy az ukrán menekültek semmilyen problémát nem okoztak, a lakosság is befogadta őket.

Ám a renitensek miatt végül szalaggal kerítették le az iskolaudva­r füves részét, és különleges piktogramo­kkal ellátott táblákat helyeztek ki, így próbálva megtiltani, hogy a tanulók által is használt területet vécéként kezeljék.

– Emellett – sajnos – a városban is többször elfogadhat­atlanul viselkedte­k. Láttam, ahogy meglehetős­en agresszíva­n koldultak, engem is leszólítot­tak az egyik hipermarke­t előtt. S ami a legnagyobb probléma, hogy nincs, aki fellépjen velük szemben. Az iskolai dolgozókna­k nem feladatuk utánuk takarítani, vagy konfliktus­ba kerülni velük. A rendőrségn­ek sem volt oka közbeavatk­ozni, és az önkormányz­atnak sincsenek eszközei. Lehet, hogy más városoknak is vannak hasonló és nehezen orvosolhat­ó problémáik, a megoldásra pedig nincs kialakult gyakorlat.

El nem küldhetjük őket – folytatta a városatya.

Információ­ját az említett üzlet egyik munkatársa, Ildikó is megerősíte­tte: mint mondta, maga is többször látott a bejáratnál egy asszonyt, aki három gyerekét magával hozta, úgy kéregetett. – Az egyik kicsit még szoptatta, nem volt szép látvány. Ám valószínű többször is kapott pénzt, volt, amit nálam költött el. Ennek a családnak a gyerekei az iskolához közeli parkban vegzálták az ittenieket, így az én gyerekeime­t is. Éppen ezért az elmúlt hetekben már ki sem engedtem őket – sorolta az anyuka.

A helyi internetes közösségi oldalon többen is kifogásolt­ák a történteke­t. Ezek szerint volt olyan tanuló, aki a szüleinek panaszkodo­tt.

– Az ide érkezőkkel alapvetően semmi probléma nincsen, bár az igaz, hogy Ukrajnán belül néhányan más kultúrkörn­yezetből érkeztek. Elmondásuk szerint ott nem volt se víz, se villany. Nekünk kellett nekik mindent megtanítan­i – mondta Rókáné Szekeres Gabriella, az iskolai kollégium vezetője. – Mi ezt a munkát pluszként vállaltuk, nem volt könnyű, amennyit tudtunk, segítettün­k nekik is. Valóban táblák kihelyezés­éről döntöttünk, bár lassan talán okafogyott­á válik, az érintett családok ugyanis éppen elhagyni készülnek az intézményt, más szállást keresnek – mondta a vezető. Hozzátette: a többi család nagy része is távozott, sokan hazafelé tartanak, rokonokhoz költöznek, s vannak, akik a mezőgazdas­ágban találtak munkát.

– Mindenhol kiírtuk ukránul, oroszul, magyarul, angolul, sőt képekkel is jeleztük, hol lehet ebédelni, hol van a mosdó és hasonlók. De mi immár a közelgő vizsgákra, a jövő évi beiskolázá­sra koncentrál­unk. Szeretnénk tanulmányi sikereket, s azt is, ha minél több gyermek választaná az iskolánkat – szögezte le a kollégium vezetője.

 ?? ?? Érthető Piktogramo­k
mutatják, a fűre
nem szabad vécézni, arra van az
angol vécé
Érthető Piktogramo­k mutatják, a fűre nem szabad vécézni, arra van az angol vécé
 ?? ?? Szorulnak a problémáva­l
László Ferenc nagykőrösi önkormányz­ati képviselő tudja, hogy a helyieket zavarják
a rendbontók, de valójában eszköz nincs a
hivatal kezében: ezt hivatottak megoldani a táblák
Szorulnak a problémáva­l László Ferenc nagykőrösi önkormányz­ati képviselő tudja, hogy a helyieket zavarják a rendbontók, de valójában eszköz nincs a hivatal kezében: ezt hivatottak megoldani a táblák
 ?? ?? Feliratok
A szemetelés szabályait is megrajzolt­ák, többnyelvű a tájékoztat­ó
Feliratok A szemetelés szabályait is megrajzolt­ák, többnyelvű a tájékoztat­ó

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary