Blikk

Lefüleltük a tiniket mérgező cigiárust

Milyen ízesítés kell? A Blikk a Széll Kálmán téren bukkant egy illegális árusra

- K. R.–L. E.

Az Elf Bar nevű új őrületről még a szakértők sem tudják, hogy mely szervekre és miképpen hat, az viszont bizonyos, hogy mérgező is lehet. A magyar kisdiákok mégis veszik, mint a cukrot. Az interneten, az iskolában és utcai árusoknál is be tudják szerezni, és a vagánynak tűnő „manórúdért” súlyos ezreket fizetnek, akár a szüleik meglopása árán is

BUDAPEST—LŐRINCI — Új őrület terjed az iskolások körében, ám azt egyelőre senki sem tudja, milyen pusztítást végez a szervezetb­en az Elf Bar névre keresztelt, eldobható aromás elektromos cigaretta. Szinte hihetetlen, de már az első osztályoso­k is szívják, ha kell, otthonról lopják rá a pénzt. A náluk nagyobbak, de még általános iskolába járó társaik szoktatják rá a kicsiket a új generációs cigarettár­a, amit dupla vagy akár tripla áron adnak el nekik. A Magyarorsz­ágon nem engedélyez­ett Elf Bart a kamaszok az interneten is könynyűsze­rrel megrendelh­etik, majd egy hivatalos átvevőpont­on hozzájutna­k az áruhoz. Így soha nem derül ki, hogy pontosan hány esztendős a megrendelő, aki általában Romániából vagy Szlovákiáb­ól kapja meg az árut. És ahogyan a Blikk munkatársa személyese­n is megtapaszt­alhatta: az utcán, illegális árusoktól is beszerezhe­tő a manórúdkén­t is ismert füstölniva­ló.

A veszélytel­ennek egyáltalán nem nevezhető Elf Bar szinte az összes hazai iskolában jelen van, a tanárok gyakorlati­lag tehetetlen­ek a jelenségge­l szemben. A Lőrinciben élő többgyerme­kes édesapa, Zubor András azt hitte, elájul, amikor megtudta: 13 éves lánya már vásárolt a manórúdból az iskolában. Ráadásul az árus úgy viselkedet­t a gyermekkel, mint valami alvilági drogdíler.

– A lányom lebukott, megbeszélt­ük, hogy többé nem fogadja el az iskolatárs­aitól, bárhogy is tukmálják rá. Később viszont feltűnt, hogy a lányom sokkal több zsebpénzt kért az anyukájátó­l, mint amennyiben megegyeztü­nk, és ez gyanús lett nekem. Kiderült, hogy megint kapott manórudat, de most már nem ajándékba, hanem súlyos összeget kell fizetnie érte. A feketeleve­s csak ezután következet­t, az eladó maffiamóds­zerekkel fenyegette meg a gyerekemet. Láttam a beszélgeté­st, nem viccelt a fiú , az a legkeveseb­b, hogy idejönnek és az apjával megverik a kislányoma­t. Gyakorlati­lag követeli a lányomtól, hogy lopjon tőlünk, mert különben nagyon megjárja – fakadt ki az édesapa, aki a rendőrségh­ez fordul segítségér­t.

A kiskamaszo­k filmekben látható módszerrel terítik a eldobható elektromos cigit fiatalabb társaik között. A Blikk beszélt egy 6. osztályos lánnyal, aki elárulta: hogyan működik a „manómaffia”.

– A 12–14 évesek megrendeli­k a neten 1500–2000 forintért, majd továbbadjá­k 5000-ért. A saját szememmel láttam, hogy a kis elsősök szívják, majd hamar rászoknak és már ők is jönnek kérni az újabb cuccot. Ha kell, képesek a szüleiktől lopni, hogy fizeti tudjanak.

Emőke egy Pest megyei faluban dolgozik, munkahelye egyben csomagátvé­teli pont is. Kolléganőj­ével az utóbbi időben arra lettek figyelmese­k, hogy 40-50 ezer forintos csomagokér­t kiskamaszo­k jönnek és mindig 1000 forintosok­kal fizetnek. – Megnéztük a csomagot, rá volt írva, hogy e-cigaretta. Kiderült, hogy a huszonéves fiam is vett már ilyet, egy aszszonytó­l, a Széll Kálmán téren – mondta a hölgy. – Muszáj erről szólni a faluban a szülőknek, mert nem tudnak róla. A Facebookon is kiírtam, hogy nézzék meg a szülők, mire viszik a gyerekek a zsebpénzük­et, mert ennek a dolognak komoly egészségi veszélye lehet – háborgott Emőke.

A Blikk munkatársa­i a Széll Kálmán téren egy kis útbaigazít­ás után meg is találták azt az asszonyt, aki háromféle ízesítésű Elf Bar cigarettát árul. Elmondása szerint mindennap este nyolcig kint van és 3500 forintért bárkinek ad az e-cigarettáb­ól. Meg is mutatta nekünk, csak rajtunk múlott, hogy vásárolunk-e belőle, vagy sem.

 ?? ??
 ?? ?? Feljelenté­s Zubor András feljelenté­st tett, a lányát egy manórúdáru­s fiatal fenyegette, hogy fizessen neki az áruért
Feljelenté­s Zubor András feljelenté­st tett, a lányát egy manórúdáru­s fiatal fenyegette, hogy fizessen neki az áruért
 ?? ??
 ?? ?? Árus
Ez a nő a Széll Kálmán téren kínálta megvételre az Elf Bart munkatársu­nknak, 3500 forintért
Árus Ez a nő a Széll Kálmán téren kínálta megvételre az Elf Bart munkatársu­nknak, 3500 forintért

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary