Blikk

Méltatlanu­l kezelték Baló halálhírét

Méltatlanu­l bánt a köztévé Baló György- gyel, „megfeledke­zett” a haláláról

- K. N.

Ma ünnepelné 75. születésna­pját a magyar televízióz­ás egyik ikonikus alakja, Baló György. Szinte az egész életét a közszolgál­ati újságírásn­ak szentelte, mégis épp a köztévé „felejtette el” bejelenten­i Baló halálhírét. Volt pályatársa, Horvát János (kis képen) szerint a legendás műsorvezet­ő ennél jóval több tisztelete­t érdemelt volna

BUDAPEST — A közszolgál­ati tévézés mintaképe volt Baló György, aki 75 éves lenne. A műsorvezet­ő 2019. március 18án, hosszú betegség után hunyt el, életének 72. évében. Pályafutás­ának túlnyomó részét a Magyar Televíziób­an töltötte, ahol politikai, közéleti, kulturális műsorok szerkesztő­je és műsorvezet­ője volt. Több mint három évtizedig a közszolgál­ati tájékoztat­ásnak szentelte az életét, végül épp a köztévé volt vele a legigazság­talanabb.

Egykori kollégája, Horvát János etalonnak tartotta néhai pályatársa tájékozott­ságát és lelkiismer­etességét.

– Nem volt olyan téma, amelyhez ne tudott volna hozzászóln­i. Akármiről is volt szó, ő azonnal meg tudott csinálni egy interjút. Persze alapvetően felkészült előre a riportjair­a, az interjúkra, de ebben a szakmában jócskán előforduln­ak váratlan helyzetek, és Gyuri ezeket is nagyon jól kezelte.

Horvát János élénken emlékszik Baló György halálának napjára, és arra is, milyen méltatlanu­l kezelte a köztévé a volt munkatárs gyászhírét.

– Minden csatorna, újság vagy honlap megemlékez­ett arról, hogy elhunyt, de természete­sen az MTV nem... Szerintem ennél sokkal több tisztelete­t érdemelt volna Gyuri, mert maga volt a tökéletes közszolgál­ati figura.

Ezzel szemben későbbi munkahelye, az RTL Klub még egy stúdiót is elnevezett róla.

– Kint van a képe a stúdió előtt, jó érzés bemenni oda. Volt egy mondása, amit máig emlegetünk, ha nem ment olajozotta­n a műsorkészí­tés, azt mondta: „Vegyük fel a munkát!” Ez szállóigek­ént terjedt el – mesélte lapunknak Rábai Balázs, aki az MTV után a Kossuth rádióban, majd az RTL Klubban volt kollégája Balónak. Az RTL Híradó műsorvezet­ője szerint sokan a képernyőn keresztül szigorú, mogorva embernek hitték Balót, holott kedves és segítőkész volt.

– Nekünk, fiatalokna­k mindig kérés nélkül segített, ha úgy érezte, szükségünk van rá. Jó humorú, türelmes és segítőkész ember volt. A magánéleté­be a kollégáit sem avatta be, de egyszer láttam az ikerlányai­val, akikért láthatóan odavolt, és akikért bármire képes lett volna – emlékezett vissza Balázs. – Számomra igazi példakép.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Kolléga Horvát János szerint tökéletes közszolgál­ati figura volt
Kolléga Horvát János szerint tökéletes közszolgál­ati figura volt
 ?? ?? Legenda
Kollégái példaképne­k tartották Baló Györgyöt
Legenda Kollégái példaképne­k tartották Baló Györgyöt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary