„A balatoni halpusztulás jelentősebb”
Szabó József, az Akasztói Halgazdaság tulajdonosa
Soha ennyi ponty nem pusztult el a tavaszi időszakban a Balatonon, 3500 nagy testű példány esett áldozatul a fertőzéseknek. Mennyire fenyegeti a vírusfertőzés az ország halastavait?
– Ez az ödéma vagy poxvírus egész Európában jelen van, így a magyar halastavakban is előfordul. A balatoni halpusztulás jelentősebb, de a fertőzés nem a tó méretétől függ.
Mióta észlelhető ez a betegség idehaza?
– Évek óta előfordul Magyarországon, de igazán tömeges pusztulást sehol nem okoz. Semmiképpen nem nevezhetjük katasztrofálisnak az elhullást.
Jelenthet veszélyt másfajta halakra, esetleg az emberre, a fürdőzőkre ez a fertőzés?
– Emberre semmi szín alatt, ez főként a pontyra veszélyes. A ragadozókra vagy az amurokra nem terjed át. Ez egy speciális betegség.
Mikor éled fel a fertőzés? – Főként tavasszal jelenik meg, ebben az időszakban az állomány jobban le van gyengülve, hiszen egész télen nem evett.
Meg lehet határozni, hogy az ország mely területein a legjelentősebbek a károk?
– Nem lehet előre megjósolni, gyakorta a halak állapotától függ. Vannak tavak, ahol fel sem bukkan a fertőzés, Akasztón is igen ritkán találkozunk vele.
Van rá bármilyen gyógyszer?
– Nincs rá ismert gyógyszer, egyik évben jobban fertőz, a másik évben lehet, hogy nem is jelentkezik.