Blikk

Haumann Péter utódára még várni kell

-

BUDAPEST — Még mindig nincs hír arról, hogy mikor és hol helyezik végső nyugalomra a május 28-án elhunyt Haumann Pétert. Információ­nk szerint a család zárt körű temetést szervez, ám Haumann kollégái, barátai sem tudnak ennél többet. A színész 2010-ben lett a Nemzet Színésze, a szabályok szerint halála után a többi kitüntetet­t dönt majd arról, ki kerülhet közéjük.

– Kegyeleti okokból meg kell várni a temetést, csak utána szavazhatu­nk. Egyelőre mi sem tudjuk, hogy erre mikor kerül sor – mondta a Blikknek Cserhalmi György, aki 2014-ben lett a Nemzet Színésze.

Szigorú szabályok vonatkozna­k arra, hogy kinek adható a Nemzet Színésze cím. A tizenegy kitüntetet­t színésznek egyhangú szavazáson kell döntenie arról, melyik kollégájuk­at ismerjék el. Kritérium, hogy a színész betöltötte a 62. életévét, 40 éve van a színészi pályán, vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a budapesti Nemzeti Színház színpadán játszott. Ezek mellett legalább egy jelentős elismeréss­el kell rendelkezn­ie, Kossuthvag­y Jászai Mari-díjjal.

 ?? ?? Örökség
Az elhunyt helyett más lesz a Nemzet Színésze
Örökség Az elhunyt helyett más lesz a Nemzet Színésze

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary