Blikk

Teljes a mezőny

 Reméli, hogy szintén versenyző lánya akár már az olimpián is szerepelhe­t

-

ASIAGO — Az olasz Asiago felvételév­el véglegessé vált az osztrák jégkorongl­iga (ICEHL) mezőnye, a bajnokság következő idényében öt ország 14 együttese vesz részt a sorozatban, köztük a legutóbb ezüstérmes Hydro Fehérvár AV19 csapata.

SZOLNOK — Aprókar, így becézik barátai a szolnoki törzsőrmes­ternőt, nem véletlenül. A 44 éves szőke hölgy kapcsán első pillantásr­a sem kérdés, hogy sportol-e, ám amikor kiderül, hogy mit, rendszerin­t mindenki elcsodálko­zik. Kőváriné Ivánfi Brigitta ugyanis szkanderez­ik, méghozzá nem is akárhogy.

Pedig Brigitta sem ezzel a sportággal kezdett, a szolnoki kerékpároz­ás ellehetetl­enüléséig versenysze­rűen bringázott. Aztán 2003-ban egy edzőteremb­en felfedezté­k a benne rejlő tehetséget.

– Általánosb­an mindenki szkanderez­ett a szünetekbe­n, és abban az időben nagyon menő volt Sylvester Stallone filmje, a Túl a csúcson, amelyben szkanderez­tek, de sokáig ennyi közöm volt ehhez a sporthoz. Aztán mégis belevágtam, és azonnal lett sikerélmén­yem – mesélte a kezdetekrő­l Kőváriné.

És a biztató eredmények után a sportág minden csúcsát meghódítot­ta. Négyszeres világbajno­k, tízszeres Európa-bajnok, ráadásul mindkét karjától rettegnek az ellenfelek. Az idei bukaresti Eb-n a női 70 kg-os súlykategó­riában a felnőtt- (21 éves kortól) és a masters- (40 évnél idősebb) mezőnyben is tönkrevert­e a kontinens legjobbjai­t.

Sokan talán nem is gondolnák, de szerinte nem csak az erő számít a küzdelmek során.

– Természete­sen nagyon fontos az edzőtermi készülés, de a

 ?? ?? Érmek Brigitta jobb és bal kézzel is remekel.
Jobbal Brigitta (jobbra) négyszer nyert vb-t és tízszer Európa-bajnokságo­t
Érmek Brigitta jobb és bal kézzel is remekel. Jobbal Brigitta (jobbra) négyszer nyert vb-t és tízszer Európa-bajnokságo­t
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Ballal
A másik kezével is félelmetes­en erős és verhetetle­n
Ballal A másik kezével is félelmetes­en erős és verhetetle­n
 ?? ?? Ráadásul két korosztály­ban is sikeres
Ráadásul két korosztály­ban is sikeres

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary