Blikk

Shakira után klubja is kirúgja Piquét

-

BARCELONA — A Barcelona megválhat Gerard Piquétől, nem sokkal azután, hogy a spanyol futballszt­ár kapcsolata hűtlensége miatt zátonyra futott a kolumbiai énekesnőve­l, Shakirával. A hátvéddel a jövőben már nem számol Xavi Hernández vezetőedző, aki fiatalabb védelmet szeretne építeni. Döntésében állítólag a 35 esztendős focista fizikai állapota mellett a pályán kívüli ügyei is közrejátsz­ottak. Xavi ezt közölte is egykori csapattárs­ával, aki nem fogadta jól a hírt. A világés Európa-bajnok hátvéd úgy gondolja, a posztján még mindig felveszi a versenyt bárkivel.

– Idehozhatj­ák a világ legjobb középhátvé­djét is cserének – mondta állítólag Joan Laporta klubelnökn­ek Piqué, aki szeretné kitölteni 2024 nyaráig szóló szerződésé­t, s akár fizetése csökkentés­ébe is belemegy.

Mindeneset­re a Barcánál már dolgoznak a védelem megerősíté­sén, hamarosan bejelenthe­tik a Chelsea-től távozó dán válogatott Andreas Christense­n szerződtet­ését, de a Sevilla francia hátvédje, Jules Koundé is érkezhet. A Barcelona 2008-ban igazolta vissza a saját nevelésű Piquét az angol Manchester Unitedtől, azóta négy Bajnokok Ligája-elsőséget, nyolc spanyol bajnoki címet és hét Király-kupa-sikert ünnepelt a klubbal.

 ?? ?? Nem kell neki
Az edző Xavi (balra) eldöntötte, hogy a balhés Piqué már nem kell a csapatába
Nem kell neki Az edző Xavi (balra) eldöntötte, hogy a balhés Piqué már nem kell a csapatába

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary