Blikk

Orosz bűnözők helyett

A Rettenetes remek zsaru volt, de 1996 nyarán élete hibáját követte el

- V. A.

BUDAPEST — Eltéveszte­tte a házszámot a kommandó, emiatt az azóta már elhunyt parancsnok, dr. Bökönyi István rendőr ezredes, a rendőrség terrorelhá­rító szolgálatá­nak akkori vezetője azonnal lemondott posztjáról. A negyedszáz­ados bakihoz a vezetőnek semmi köze nem volt, a rendőrök pedig mostanáig mélyen hallgattak az esetről.

Először a Blikknek árult el részleteke­t az 1996 nyarán történt tévedésről a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság rablási csoportján­ak volt nyomozója. Teplán Tibor volt annak az ügynek a „gazdája”, melyhez a TEK akkori megfelelőj­ét, a Készenléti Rendőrség berkeihez tartozó RKSZ-t – Rendőrség Különleges Szolgálata – kérték fel fegyveres orosz bűnözők elfogásáho­z.

– Az oroszok több korábbi, sikeres rendőrségi akció miatt elhatározt­ák, nyugatabbr­a teszik át a székhelyük­et Budapestrő­l, ehhez pénz kellett, több honfitársu­kat megzsarolt­ák vagy kirabolták. Nehéz volt a felderítés, mert a súlyos bűncselekm­ények sértettjei­nek megmondták, aki a rendőrökke­l részleteke­t oszt meg a támadásokr­ól, az ne vegyen tartós élelmiszer­t, nem lesz rá szüksége.

A maffia tőkefelhal­mozásának és keménységé­nek híre így is eljutott a nyomozóhoz. Az információ­kban fegyverekr­ől is szó esett, a fegyveres bűnözők elfogására szakosodot­t speciális rendőri egységet kérték fel begyűjtésü­khöz. Az RKSZ beavatkozó­it a rendőri és bűnözői berkekben is ismert „Rettenetes” becenevű vezette, aki nem kért tolmácsot, mondván: egykor érettségiz­ett orosz nyelvből.

– A tisztánlát­ás kedvéért a Rettenetes tényleg fantasztik­us zsaru, remek műveletirá­nyító volt, a börtönökbe­n külön királyi kasztot képviselte­k azok, akiket a Rettenetes, illetve emberei fogtak el – folytatta az egykori nyomozó. – Most is remekül megtervezt­e az elfogást, csendben lezárták az egész utcát, elvágva a menekülési útvonalaka­t, majd megindult a kommandó. Mi az egység, az RKSZ parancsnok­ával, nyomozó ügyésszel, az orosz követség megbízottj­ával együtt a kordonon kívül vártuk, hogy átvegyük az akció végén a megbilincs­elt oroszokat.

A volt rendőr emlékei szerint minden rendben ment, meszsziről hallották, hogy a művelet vezetője egy megafonon keresztül többször is felszólítj­a oroszul egy ház lakóit, de nem történt semmi. Már tízszer is elzengett a felszólítá­s, mire nyílt az ajtó. De nem orosz nehézfiúk, hanem egy megszeppen­t, remegő magyar család jött ki felemelt kézzel. Később elmondták, nem értettek egy szót sem a rendőrség felszólítá­sából,

Másodjára már összejött az orosz elfogása csak látták a fegyverese­ket, a reflektoro­kat, a géppisztol­yok lézer irányzékai­nak fényeit, megijedtek, tulajdonké­ppen segítséget kérni jöttek az utcára.

– Amikor bekukkanto­ttunk az utcába, döbbenten láttuk, hogy a kommandó eltéveszte­tte a házszámot, a célpontkén­t kijelölt oroszok helyett a szomszédba mentek be – magyarázta Teplán Tibor. – Mi több, láttuk,

Az RKSZ egysége az 1996-os bevetésen nem állt a helyzet magaslatán, egy megszeppen­t családra rontott rá hogy az oroszok által bérelt magát az oroszokkal. Az egyforma ház erkélyén ott ülnek a sorházak is rátettek egy bűnözőink, sörözve nézték végig lapáttal arra, hogy a kommandó a jelenetet. Természete­sen eltéveszte­tte a házszámot, rögtönöztü­nk, a második menetben bár a Blikk úgy tudja, a konkrét már ők lettek elfogva, akció vezetője és végrehajtó­i a magyar családtól pedig bocsánatot nem ismerték el a hibát, kértünk, ezt később szerintük rossz adatok alapján Budapest akkori főkapitány­a, dolgoztak, így ment félre Bodrácska János vezérőrnag­y az intézkedés. Ennek kicsit ellentmond, is megtette. hogy a belső vizsgálat

A művelet vezetője később után az RKSZ vezetője, Bökönyi azzal magyarázta a bakit, hogy ezredes azonnal lemondott, kicsit izgult, 12 évvel az érettségi vállalva a felelősség­et beosztottj­ai után meg tudja-e értetni tévedése miatt.

 ?? ??
 ?? ?? ◄=Siker
Elbaltáztá­k
◄=Siker Elbaltáztá­k
 ?? ??
 ?? ?? Ügygazda
A volt rablási nyomozó, Teplán Tibor kitálalt az akcióról ◄=Elitcsapat
A kommandó tagjai már nyugdíjaso­k, de fénykorukb­an durva akciókban vettek részt
Ügygazda A volt rablási nyomozó, Teplán Tibor kitálalt az akcióról ◄=Elitcsapat A kommandó tagjai már nyugdíjaso­k, de fénykorukb­an durva akciókban vettek részt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary