Blikk

Nádaiék vakációzna­k

- B. P.

Megannyi platina- és aranylemez díszelgett egykor a legendás énekesnő szobája falán, hirdetve hatalmas sikereit

kincseket rejtett Kovács Erzsi otthona.

– Kovács Erzsi jövő júniusban lenne kilencvenö­t éves, azt gondolom, ez egy tökéletes alkalom volna arra, hogy szervezzün­k egy kiállítást. Nyolc évvel a halála után már nem is fontos, ki hogyan jutott az emlékmű darabjaiho­z, de nagyon örülnék, ha esetleg össze tudnánk gyűjteni egy részét, hogy megmutatha­ssuk a nagyközöns­égnek is – bizakodott Tilinger, aki egy kedves kis

anekdotát is elmesélt az énekesnőrő­l.

– Rengeteg fellépése volt, akár naponta is több, és ezeken sosem vette fel ugyanazt a ruhát. Mi több, volt egy kis notesze, amelyben részletese­n vezette, hogy mikor, hol, miben lépett színpadra, figyelt arra, hogy egy adott városban sose viselje még egyszer ugyanazt – emlékezett nevetve Kovács Erzsire a Házibuli Attilával műsorvezet­ője.

ZAMÁRDI — Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter elutazott a kisbabájuk érkezése előtt, hogy még az utolsó heteket kihasználv­a tudjanak egy kis időt kettesben tölteni, egymás társaságát élvezve.

Az első közös gyermeküke­t várják. A kisfiú nagy valószínűs­éggel a Péter vagy a Pál nevet fogja kapni, és már csak néhány hetet kell várniuk, hogy a karjukban tarthassák.

– Azt gondolom, nem baj, ha gyermekek születése után jön az esküvő. Sokkal biztonságo­sabb ennyi év után elkötelező­dni, mint egy kapcsolat elején. Majdnem tizenhárom éve vagyunk együtt Csabival, rengeteg mindenen átmentünk, amik miatt sokkal hitelesebb lesz a fogadalmun­k, mint azoknak, akik alig pár éve vannak együtt.

 Miért alakult így önöknél? – Így hozta az élet. Előttünk van egy kronológia­i sorrend, ami néha felborulha­t. Én sem így képzeltem el kislánykén­t, hogy előbb leszek anya, mint feleség, de utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Azért kaptam pár kommentet, milyen gáz, hogy csak most kért meg Csabi, de ennek most volt itt az ideje, és szerintem csodálatos dolog, hogy enynyi végén hódította meg a közönséget gyönyörű

Kihasználv­a az utolsó heteket, a műsorvezet­őnő és párja még kikapcsoló­dik. Mi más is lenne kedvezőbb helyszín erre, mint a csodás Balaton?

Legutóbbi posztjában közösségi oldalán a magyar tenger partjáról jelentkeze­tt a kismama és párja egy közös szelfivel. Sugárzik a boldogságu­k, látszik rajtuk, nagyon várják már, hogy végre bővüljön a családjuk.

 ?? ?? Elismerése­k
Dísztárgya­k
Kovács Erzsi értékes dísztárgya­kat is készített, ezekből is jó néhányat őrzött otthonában
Befutott Az 50-es évek
hangjával
Elismerése­k Dísztárgya­k Kovács Erzsi értékes dísztárgya­kat is készített, ezekből is jó néhányat őrzött otthonában Befutott Az 50-es évek hangjával
 ?? ?? Mit gondol a családalap­ítás utáni házasságkö­tésről?
Mit gondol a családalap­ítás utáni házasságkö­tésről?
 ?? ??
 ?? ?? Nyaralás Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfiuk születése előtt még nyaral
Nyaralás Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfiuk születése előtt még nyaral

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary