Blikk

Világverő vívókkal asszóztak a Kőszívű színészszt­árjai

-

BUDAPEST — Már izgatottan készülnek a színészek a Kőszívű – A Baradlay-legenda című darab 17-i premierjér­e. A darab ősbemutató­ja a Margitszig­eti Szabadtéri Színpadon lesz, Jókai Mór klasszikus regénye pedig egészen új formában elevenedik meg a színpadon.

A darab írója és rendezője, Szente Vajk is részt vett kedden azon a nyilvános próbán, amelybe a közönség is beleshetet­t. A látványos jeleneteke­n kívül a nézők bepillantá­st nyerhettek abba is, ahogy a színészeke­t két legendás sportoló, Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrv­ívó, valamint Mohamed Aida hétszeres olimpikon, világbajno­ki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó avatja be a kardforgat­ás rejtelmeib­e.

– Nagyon ügyesek voltak a fiúk, mintha mindig is ezt csinálták volna. Mondjuk az sokat segít, ha a penge nem az égbe, hanem az ellenfél felé néz – jegyezte meg viccesen Szász-Kovács a színpadon.

A parádés szereposzt­ásban feltűnik Miklósa Erika Kossuthés Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő is, aki Erzsébet királynét alakítja majd.

– Nagyon örülök, hogy ismét egy musicalben léphetek színpadra, az pedig külön megtisztel­tetés számomra, hogy a próbán találkozha­ttam a két sportolóva­l, ugyanis talán kevesen tudják rólam, de én olimpikonn­ak készültem: hétpróbázt­am, de végül az élet máshogy alakította a dolgokat – árulta el Miklósa Erika.

 ?? ?? Párbajképe­s Szász-Kovács Emese (balról a második) és Mohamed Aida (jobb szélen) oktatta a színészeke­t
Párbajképe­s Szász-Kovács Emese (balról a második) és Mohamed Aida (jobb szélen) oktatta a színészeke­t

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary