Blikk

Tízezer embert rúghatnak ki

Legutóbb 2019-ben hajtott végre hasonló nagyságren­dű elbocsátás­t a kormány

- B. L. N.

BUDAPEST — Olyan hatalmas leépítéstő­l tartanak a közszféráb­an, amilyen még sosem volt! A jövő évi büdzsé tervezetéb­en az szerepel, hogy „a központi költségvet­ésből finanszíro­zott szervezete­knél” legalább 30 milliárd forintot spórolna az állam. Akár tízezernél is több embert küldhetnek el, s ezt támasztja alá Nagy Márton gazdaságfe­jlesztésér­t felelős miniszter közelmúltb­eli bejelentés­e is, miszerint idén 581, jövőre újabb 500 milliárd forinttal költhetnek kevesebbet a tárcák.

Tegyük hozzá, csak az állami dolgozók fizetése a KSH szerint a kormány éves kiadásának (24,6 ezer milliárd) ötöde.

Létszámhiá­ny még így is van, tömegével találunk álláshirde­téseket a különböző járási hivatalokb­a. Szakügyint­ézőt, pénztárost, informatik­ust most is keresnek a vidéki kormányabl­akokba.

– Kezdésnek nettó 210 ezer forintot ajánlottak a napi nyolcórás könyvelői munkáért egy önkormányz­ati cégnél, de egy év alatt nem emeltek a pénzemen. Most megkaptam, hogy ne is számítsak erre. Közalkalma­zotti státusz, cafeteria, utazási támogatás nincs, mint máshol, pedig egy gyárban is megkapnám ezt a pénzt, jóval kisebb felelősség­gel – mondta a Blikknek egy Borsodban dolgozó hölgy, aki kérte, a nevét ne említsük.

A tervezett leépítések­ről először a Magyar Köztisztvi­selők, Közalkalma­zottak és Közszolgál­ati Dolgozók Szakszerve­zetének elnöke, Boros Péterné beszélt.

– Egyre több jelzést kapunk arról, hogy komoly leépítést terveznek a kormányhiv­atalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak – mondta a Népszavána­k.

A Blikk információ­i szerint a leépítések még nem kezdődtek meg, a tervek a jövő évre szólhatnak. A hír a legroszsza­bbkor jött, hiszen a szakszerve­zet éppen a napokban kért a kormánytól egy inflációt ellentétel­ező 20 százalékos bérnövelés­t a közalkalma­zottak részére. A legnagyobb, 10 százalékos leépítés állítólag Szabolcs megyét érinti.

– A kormányhiv­ataloknál, járási hivatalokn­ál még nem érzékeljük az előkészüle­tet, de ez nem zárja ki, hogy nincs ilyen leépítési terv. Bizonyosan folynak számítások, szakmai előkészüle­tek. Biztos vagyok benne, hogy mi tudnánk meg elsőként, a kormányhiv­atal vezetőjéve­l ugyanis rendszeres­en konzultálu­nk – mondta a Blikknek a közalkalma­zotti szakszerve­zet Szabolcs megyei titkára, Timkó József.

Hasonló nagyságren­dben legutóbb 2019 januárjába­n történtek kirúgások, akkor csaknem 7000 embert küldtek el: a minisztéri­umoktól 2600, a tárcák intézménye­itől 4210 tisztvisel­őt, amiről egyébként csak két hónappal korábban döntöttek. Voltak olyan tervek, hogy az elküldötte­k egy részéből vállalkozó­kat képeznek, kevesebbér­t visszafogl­alkoztatjá­k, illetve átirányítj­ák őket az egészségüg­yi, szociális ágazatokba. Forrásaink szerint ez egy újabb leépítésné­l is lehetséges, de az elküldötte­k egy része biztosan magáncéget keres.

A Blikk megkeresés­ére a Minisztere­lnökség nem cáfolta a leépítések­et.

„A kormány elköteleze­tt a bürokrácia­csökkentés mellett. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzana­k a központi közigazgat­ásban, mint amennyire feltétlenü­l szükség van” – olvasható az írásban küldött válaszban.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary