Blikk

Feleséget keres Zsazsa özvegye

- B. P.

SAN FRANCISCO — Hat és fél évvel felesége, Gábor Zsazsa elvesztése után nyitott a továbblépé­sre Frédéric von Anhalt herceg. A német üzletember elárulta, a magyar örökös keresése mellett egy újabb terve van, mégpedig szeretne újranősüln­i. Ám a dúsgazdag özvegy feleségéne­k lenni nem lesz egyszerű feladat, Von Anhalt ugyanis a jómódért cserébe elvárja a segítséget.

– Szükségem van valakire, aki idős koromra mellettem van és igen, ápol, ha már gyenge és törékeny leszek. Én is ezt csináltam a feleségemm­el, az utolsó pillanatig ott voltam Zsazsa mellett, mert egy férjnek ez a dolga – jelentette ki a férfi.

Persze Frédéric von Anhalt tudja, hogy a pénze igazi vonzerő, éppen ezért nagyon óvatosnak lennie, hogy kivel köti össze az életét. A herceg amellett, hogy gondozza elhunyt felesége 60 millió dollárra (közel 20 milliárd forint) becsült vagyonát, a lakásai kiadásából és a havi járadékból közel 23 millió forintnak megfelelő összeg áll minden hónapban a rendelkezé­sére, amelyből bárhol a világon igazán szép életet lehet biztosítan­i bárki számára.

– Tudom, hogy a pénz sokakat érdekel, de nekem fontos, hogy a nővel, aki mellettem

Frédéric von Anhalt hat és fél évvel Gábor Zsazsa halála után keres új társat magának van, tudjak jókat beszélgetn­i és nagyokat nevetni is – vallotta be lapunknak a herceg, amikor afelől érdeklődtü­nk, milyen asszonyt keres.

 ?? ?? Társra vágyik
Társra vágyik

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary