„Mindennap gyertyát gyújtok
► A televíziós fia szerint édesapja örökké hitt a magyar futball feltámadásában apu emlékére”
BUDAPEST — Egy emlékezetes futballmeccs után gyakran eszébe jut az embernek: vajon most mit mondana Knézy Jenő? Az idősebbik. Mert akár győzelemről, akár vereségről volt szó, ő mindig karakteres véleményt formált. Hihetetlen, de már tizenkilenc esztendeje nincs velünk – 2003. június 17-én hunyt el, 58 esztendősen.
Olykor látom őt. Becsukom a szemem, s ott áll előttem, paszszentos térdnadrágban a Máv Kórház folyosóján, már lefogyva. S szinte hallom, ahogy nyugodt hangon beszél hozzám, mintha csak a Fradi, imádott csapata esélyeit latolgatná. Kitörölhetetlen kép. Knézy Jenő 2003 tavaszán bátran nézett szembe a halállal. Tudta, hogy menthetetlen, hogy az a valami, ott a gyomra környékén hamarosan a mennyország felé tolja. Mégis… Valami hihetetlen nyugalomtól, vagy inkább erős hittől támogatva azt mondta nekem: „Furcsa, az ember érzi, hogy baj van, aztán csak elhessegeti magától.
Láttam én a tükörben, hogy beesett az arcom, rengeteget fogytam, de azt mondogattam: fáradt vagyok, nyúzott, majd kipihenem magam. De az önámítás mindössze két hétig tartott, amikor közölték velem, hogy rosszindulatú daganatot találtak a szervezetemben. Az ilyesmit nehéz felfogni. Sírtam egy keveset, de úgy, hogy ne lássa senki” – árulta el akkor.
Tizenkilenc esztendeje ennek. Knézy Jenő egyénisége, személyisége, sajátos stílusa, szófordulatai és szlogenjei azóta is itt vannak velünk, közöttünk. A „Jó estét, jó szurkolást!” az övé, csakis az övé. S ha azt mondja valaki: „Ho-hó, emberek, ho-hó…”, akkor pontosan tudjuk, hogy ez kitől származik.
– Legutóbb három hete voltam apu sírjánál – mesélte a fia, ifjabb Knézy Jenő. – Hiába telnek az évek, ugyanúgy hiányzik. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de mindennap gyertyát gyújtok az emlékére. Minden egyes nap. Van a komódomon két fénykép. Az egyiken apu és anyu látszik, a másikon apám egyedül. Szeretem ezt a fotót róla: életerős, egészséges, lebarnult, jókedvű és jól öltözött férfi. Így akarok emlékezni rá, nem lefogyva, betegen.
A sportkommentátor fia, ifjabb Knézy Jenő maga is sportriporterként dolgozik
Most, az angolok elleni győzelem után eszembe jutott, mit nem adott volna érte, ha egy ilyen meccset közvetíthet. Úgy várta a magyar futball feltámadását, mint senki. Ez az angolverés lett volna számára a Grasshoppers 2., az a legendás Fradi-győzelem a Bajnokok Ligájában…
Meghatottan emlékezett édesapjára. Nem véletlenül mondják, mennyire hasonlít a hangja, a stílusa, a lénye édesapjáéra. Ezt említette a legendás riporter özvegye is, aki mindössze 16 éves volt, amikor megismerte a nála három esztendővel idősebb szerelmét. Aztán 22 évesen hozzáment Knézyhez – és azóta is a felesége.
– Heti három-négy alkalommal elmegyek Jenőhöz Farkasrétre – mesélte. – Jó nekem ott, a közelében lenni. Mindig beszélek hozzá. Beával, a lányommal rendbe hoztuk a sírt, sőt a környékét is, mert eléggé elhanyagoltnak tűntek a szomszéd parcellák. A halála évfordulóján, minden év június 17-én, este fél hatkor ott állok a sírjánál, mert abban az időpontban hunyt el. Vagy leülök a márványra, és megint együtt vagyunk. Már én is hetvenöt vagyok, rengeteget köszönhetek a fiamnak, a lányomnak és a négy unokámnak, ők adnak erőt.