Omoljanak a falak!
Mintha egy fertőző divat lett volna évtizedekkel ezelőtt hall- gatni az igazságról. Erődöt építeni mesékkel és kitalált történetekkel a fájdalmas családi titkok köré. Hiába kell ilyenkor együtt élni azzal a veszélylyel, hogy valaki egyszer talán áttöri a falainkat, olykor ennek ellenére is könnyebbnek tűnik némának maradni. De a titkolózás nagy teher. Teher annak, aki hallgat és gyötrelem annak, aki egyszer téglát bont.
Egy pillanatra a 12 éves Ilona helyébe képzelem magam, aki csak egy kis csokira vágyott, de édesség helyett örökbefogadási papírt talált édesanyja táskájában. Aztán évekkel később rájön, a biológiai anyja elhitette mindenkivel – köztük a testvéreivel is –, hogy meghalt. Jobb lett volna a boldog tudatlanság? Ha a tégla a titokkal együtt örökre a helyén marad? – cikáztak volna fejemben a kérdések.
Ilona aztán 42 év után magához ölelhette testvéreit. A családtagok évtizedekig nem tudtak egymás létezéséről, mégis mintha pólyáskoruk óta ismernék a másikat.
Nemhiába mondják, nincs az az erőd, amely erősebb a testvéri szeretetnél.