Esélyt sem adott babájának
Élve találtak rá a rendőrök, de a kórházban elhunyt az újszülött
MÁRFA — Milyen anya az ilyen? Egy horvát nő lassú, szenvedéssel teli halálra ítélte újszülöttjét, amikor a határhoz közeli magyar település, Márfa szőlőhegyén hagyta a kislányt.
Csütörtökön éjszaka a horvát rendőrség hívta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. Az eszéki nyomozók szerint rosszullét miatt kórházi ellátásra szállítottak be egy 31 éves horvát nőt a KBC Osijek kórházba. Az orvosok rendőrt hívtak, mert az erősen vérző nőről megállapították, nemrég szült, de a baba nem volt vele. A zavart asszony a horvát rendőröknek azt mondta: Magyarországon szült, legalább nyolc órával a kórházi ellátása előtt. A Blikk információi szerint a horvát nyomozók az anyánál talált telefon adatai alapján arra jutottak, hogy valahol Harkány közelében, Márfa község külterületén, egy szőlőskertben történhetett a szülés, ott lehet a baba.
A rendőrök azonnal riadót fújtak, első körben megpróbálták beazonosítani, pontosan merre járhatott a horvát nő, hol szülhette meg a babát. Sajnos nem voltak pontos információik, méterről méterre kellett átfésülniük a területet, tudván, minden egyes perccel csökkennek a gyermek túlélési esélyei. A pécsi, a siklósi és a szigetvári kapitányságok rendőrei vettek részt a kutatásban. Farkas József, Márfa polgármestere a Blikknek elmondta, a rendőrök először nem is akarták megmondani neki, miért szállták meg majd félszáz fővel a faluhoz közeli kerteket.
– Az alig 200 fős település lakói megrémültek ennyi rendőr láttán. Csak annyit árultak el, hogy nem falubelit ért baj és nem kértek a helyismeretünkből sem. A csecsemőt magára hagyó asszonyt senki sem ismeri itt, nem tudjuk, hogyan került épp a mi szőlőink közé. A szőlőhegy majd egy kilométerre van a falutól, nem hallatszott ide a csecsemő sírása – közölte a polgármester.
A babára a születése feltételezett időpontjához képest több mint 24 óra elteltével találtak rá a siklósi rendőrök. A
Blikk információi szerint a kutatócsapatban ott volt a főkapitányság orvosi végzettséggel rendelkező bűnügyi nyomozója, aki azonnal betakarta, megtörölte a csöppséget. A szülés után rászáradt vér lemosása után megnedvesítette a csecsemő kiszáradt ajkait, információink szerint bogárcsípéseket is el kellett szenvednie a babának. A kislány akkor még élt, válságos állapotban volt, ha nehezen is, de lélegzett, azonban a pécsi klinikára történő szállítás közben, a mentőhelikopter fedélzetén életét vesztette.
Horváth Veronika szülész gyermekorvos szerint szó sem lehet „véletlen szülésről”, az anya tisztában lehetett azzal, hogy várandós. A Blikk által megkérdezett szakértő úgy véli, a 31 éves nő minden cselekedete tudatosnak látszik, előre megtervezhette, hogy a szülés után magára hagyja a gyermeket. A köldökzsinórt el kellett vágnia, hogy megszabaduljon a babától, majd elhagyta a szülés helyszínét, átkelt a határon, autót vezetve, ezt a szülés által traumát szenvedett nő nem tudná megtenni.
– Ez a csöppség 24 órán keresztül ki volt téve az éjszakai lehűlésnek, hajnali harmatnak, esetleg esőnek, majd a tűző napnak. Kiszáradhatott, nem kapott elég oxigént, nem kapott folyadékot, táplálékot. Az ellátatlansággal a nő halálra ítélte a csecsemőjét. Az is csoda, hogy annyi idő alatt a szőlőtőkék alatt életben maradt, 10-12 óránál többet egyetlen baba sem bír ki így. Ő nagyon élni akart.
A rendőrség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt indított nyomozást a horvát állampolgárságú nő ellen. A Blikk információi szerint a gyanúsítottat jelenleg az eszéki kórházban kezelik, rendőr őrzi a kórtermet. A magyar hatóságok, tartva a nő szökésétől, elrejtőzésétől, indítványozni fogják a horvát ügyészség felé a gyanúsított kiadatási őrizetbe vételét, majd Magyarországra szállítását, így ha a későbbiekben bűnösnek találják, itt kell letöltenie büntetését.