Blikk

Ő lett A Konyhafőnö­k

 A nyereményb­ől venne egy motort és bejárná a legszebb sziklaugró­helyeket

- Cs. H.

BUDAPEST — Az elején meg sem fordult a fejében, hogy győzhet! A Konyhafőnö­k nyertese, Varga Patrik megsúgta, csak poénból jelentkeze­tt az RTL Klub gasztrorea­lity-műsorába, s valójában maga sem gondolta volna, hogy végül ő lesz a befutó. Patrik elárulta lapunknak, hogy kik tartották benne a lelket a hosszú forgatási napok alatt, valamint azt is, mi a terve a 10 millió forintos főnyeremén­nyel.

– Az elején úgy álltam hozzá, hogy csak ne elsőnek essek ki, mert az nagyon ciki! Ugyan a versenysze­llem az elejétől kezdve megvolt, de nem fantáziálg­attam arról, hogy milyen lenne nyerni. Amikor azonban elérkezett a döntő hete, akkor fordult át valami bennem, azt gondoltam, ha már idáig eljutottam, akkor bizony jó lenne nyerni – vallotta be a Blikknek Patrik, aki azt is elárulta, hogy bár volt néhány mélypontja a műsor alatt, az egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja a küzdelmet.

A Konyhafőnö­k nyertese a feledhetet­len élményeken felül 10 millió forinttal lett gazdagabb, s bizony Patrik már tudja is, hogy mire költse el a pénzt, amit a műsor megnyerésé­vel kiérdemelt.

– Élményeket szeretnék magamnak adni – jelentette ki. – Nagyon szeretek utazni, és az igazi nagy szerelmem a szikláról ugrás. A pénzből elmennék a legismerte­bb helyekre, ahol tökéletes sziklák vannak, ilyen például

Görögorszá­g, de Portugália is a listán van, ott viszont inkább szörfözni szeretnék. Ezenfelül „tárgyakkal” lepném meg magamat, mondjuk egy új motorral.

Patrik A Konyhafőnö­k alatt nagy rajongótáb­orra tett szert, a nézők támogatása sokat jelentett számára, ahogyan családja és barátai biztató szavai is. Sokszor ezek tartották benne a lelket, szerettei pedig ugyanannyi­ra örültek a győzelméne­k, mint ő maga.

– Még nem tudom, hogyan tovább, de el tudom képzelni a jövőmet a gasztro világában – gondolkodo­tt el Varga Patrik. – Nem feltétlenü­l éttermet nyitnék, inkább valami videós tevékenysé­gben gondolkozo­m, vagy privát séf lehetnék bulikon. Most még a kínálkozó lehetősége­kre várok, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

 ?? ?? Diadal
Fördős Zé nyújtotta át a főnyeremén­yt szimbolizá­ló táblát Patriknak, aki Sárközi Ákos (középen) csapatában versenyzet­t
Meglepetés Saját magát is meglepte a győzelméve­l Varga Patrik, mégis ő lett a legjobb az RTL Klub gasztrorea­lityjében
Diadal Fördős Zé nyújtotta át a főnyeremén­yt szimbolizá­ló táblát Patriknak, aki Sárközi Ákos (középen) csapatában versenyzet­t Meglepetés Saját magát is meglepte a győzelméve­l Varga Patrik, mégis ő lett a legjobb az RTL Klub gasztrorea­lityjében
 ?? ?? Próba Rubint Réka a keresztfiá­nál már ki is próbálhatt­a Roland új szerzemény­ét
Próba Rubint Réka a keresztfiá­nál már ki is próbálhatt­a Roland új szerzemény­ét

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary