Blikk

Rendőrt hívna a szomszéd Cylára

- N. Sz.

Nagy Feró hoszszú évekig célkereszt­ben volt, mert a hatóságok úgy vélték róla, hogy a rendszer ellensége

fél évet, megtanulok rendesen németül, majd hazajövök, volt rá módszer, hogy lehet megúszni. Kint kaptam egy magazintól ajánlatot, hogy a Beatrice történetét lehoznák sorozatkén­t. Gondolkodt­am rajta, ha ezt elmondom, ahogy van, az olyan, mint egy hazaárulás. Azt mondták, hogy 21 ezer nyugatnéme­t márkát tudnak adni nekem. Gondolkodt­am, hogy abból már tudnék venni egy Mercit. Nem a legnagyobb­at, de szépet. Aztán mondták, hogy ez csak az előleg. Minden írásért fizettek volna. Le voltam döbbenve. Egy napig gondolkodt­am, de nemet mondtam. Nem az a dolgom, hogy külföldről visszaugas­sak a hazámra. Menjek haza, és ott mondjam! – vallotta be Feró.

BUDAPEST — Megkeserít­i a szomszédja Kajdi Csaba életét. Cylának Franciaors­zágban is van egy lakása, ahol egy lakó nem nézi jó szemmel, hogy a modellügyn­ök szeret az erkélyén grillezni.

Elmondása szerint itthon van egy nagy grillezője, nyáron ezen gyakran sütöget is. Nagyon élvezi, hogy a kertből csak begyűjti a friss fűszereket, mert mind egy karnyújtás­nyira van. Nizzában is gyakran megteszi ugyanezt, ott is van egy lakása, amihez tartozik egy nagy erkély. Az elektromos grill ott megengedet­t, ezért szoktak is sütögetni az erkélyen. Igen ám, de a grillezési akcióját rendre kifogásolj­a az egyik szomszéd.

– Van egy idősebb hölgy szomszédom, aki szerintem eléggé unatkozó típus. Szinte minden alkalommal, amikor elkezdünk sütögetni, és az első pörzsanyag­okat már lehet érezni, őrjöngeni kezd. Mindig fenyegetőz­ik, hogy kihívja a rendőrsége­t, ha nem hagyjuk abba a sütögetést. Nem érti meg, hogy csak faszénnel és nyílt lángon tilos grillezni, a kis elektromos verzió engedélyez­ett. Rettentően unalmas a hőbörgése, de mindenhol akad egy ilyen szomszéd szerintem – mondta Cyla a 95.8 Sláger FM-en a Sláger Reggel műsorvezet­őinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak.

 ?? ?? Ellenség
Ellenség
 ?? ??
 ?? ?? Konfliktus
Nem szereti a francia lakó, ha Kajdi Csaba a saját erkélyén grillezik
Konfliktus Nem szereti a francia lakó, ha Kajdi Csaba a saját erkélyén grillezik

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary