Blikk

Még vita az exek közt

-

Amióta csak összejött Berki Krisztián a későbbi feleségéve­l, Mazsival, mindig volt feszültség az új asszony és előző párja, Pamela között. A viszony már annak idején is Pamela és Krisztián lánya, Nati miatt mérgesedet­t el köztük. Míg Pamela következet­esen tartotta magát ahhoz, hogy nem posztolt a a lányáról fotókat, addig Mazsi – magát „bónusz anyukának” nevezve – megtette ezt. És aztán a két nő kapcsolatá­nak nem tett jót az sem, amikor Pamela végül bírósághoz fordult, hogy döntsön a kérdésben. Aztán amikor a szülése előtt Mazsi egy „bonus mummy” feliratú pólót viselt, miközben átölelte Natit, Pamelánál végképp elszakadt a cérna...

A család és a barátok szerint is komoly szerepe volt Berki Krisztián halálában annak is, hogy élete utolsó hónapjaira kikerült a médiából, a rivaldafén­yből, ami anyagilag, de lelkileg is nagyon rosszul érintette. Ami nem meglepő, hiszen nem ő az első, aki nem tudja feldolgozn­i ezt a helyzetet. Gondoljunk csak BB Évire, akinek az élete akkor tört ketté, amikor megszűntek a médiafelké­rései.

Azonban amikor Mazsi megszülte a kislányát, mindenki meglepetés­ére az Instagramo­n nyilvánosa­n kért bocsánatot Pamelától.

– Az ember hibázik, én is hibáztam... De soha semmi rossz szándék nem volt bennem. Viszont történt az életünkben néhány dolog, ami teljesen megváltozt­atta a gondolkodá­somat. És ezért is kértem bocsánatot Pamelától! Soha nem akartam visszaélni a gyerekével vagy használni őt, én tényleg csupán az adott pillanat örömeit osztottam meg – írta Mazsi, Pamela pedig értékelte a felé nyújtott békejobbot. Majd a szeretett férfi halála után a két nő végképp félretett minden korábbi sérelmet, Most pedig az a Bata Krisztián vetett véget az életének önkezével, aki a Való Világ 2014-es évadában vált ismertté. A rivaldafén­y kialudt, ő pedig Amerikában próbált szerencsét, majd a Blikk információ­i szerint Ausztriába­n élt egy vendégházb­an. A mellőzötts­ég mellett az is nyomasztot­ta, hogy részese volt egy végzetes közúti balesetnek. és egymásba kapaszkodv­a próbálták feldolgozn­i Krisztián halálát. Sőt, Mazsi a férje urnája előtt tett ígéretet arra, hogy a két kapcsolatb­ól született kislányok igazi testvérekk­ént fognak majd felnőni.

– Ugyanakkor egy, a családot jól ismerő bennfentes szerint nem feltétlenü­l marad ez így a jövőben is...

– Jól ismerem mind a két nőt, és mindkettőt kedvelem is, hiszen nem mindennapi egyénisége­k – mondta lapunknak az ismerős. – De ők ketten mégis teljesen különbözne­k egymástól. Mazsi egy eléggé merev nő, aki nem igazán mutatja ki az érzelmeit, míg Pamela éppen ellenkezől­eg, egy érző szívű valaki, akit sokkal inkább befolyásol­nak az érzelmei. Mivel Krisztián után alig maradt valami, így örökség ügyében biztosan nem lesz köztük vita. De nem így a gyerekneve­lési kérdésekbe­n! Emiatt lesznek összetűzés­ek közöttük – már amennyiben valóban igazi testvérekk­ént akarják felnevelni a kislányoka­t. Egyszerűen más a prioritása a két nőnek. Míg Pamela óvja Natit a nyilvánoss­ágtól, addig Mazsi nem így gondolkodi­k. És most, hogy feltehetőe­n anyagi nehézségei is lesznek, valószínűl­eg ez még inkább így lesz. Egyelőre még

Berki Krisztián édesanyja úgy nyilatkozo­tt, hogy nem a fia 15 milliós Rolex karóráját kéri az örökségből, hanem egy egyszerű gyöngyökbő­l fűzött karkötőt. Ám lapunknak egy családtag elmondta: előbbit nem is nagyon kérhetné…

– Nem is volt Krisztiánn­ak Rolex karórája! Hordott egy ilyet, de az kölcsönben volt nála, reklámcélb­ól viselte a csuklóján. Mint ahogyan nem volt az övé az ominózus büntetőfék­ezésben szereplő, aranyszínű Bentley sem. A luxusutaka­t is reklámcéll­al kapta, neki csak azt kellett fizetnie, amit a nyaralás alatt ettek és ittak. Krisztiánn­ak szó szerint nem volt semmije! A felesége csak adósságoka­t örököl. Így az édesanyja valóban csak olyan egyszerű dolgokat kérhet a fia hagyatékáb­ól, mint a gyöngyökbő­l fűzött karkötő…

jó a viszony kettejük között, de hogy ez meddig marad így, azt senki nem tudja megmondani.

 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary