Blikk

Otthonában tört ki a depresszió­ból

Esztergály­os Cecília

-

BUDAPEST — Otthona a csend és a nyugalom szigete Esztergály­os Cecília számára, és ez a hely az élete egyik legnehezeb­b időszakán segítette át. Az Újszínház Kossuthés Jászai Mari-díjas színésznőj­e tavaly júliusban, majd szeptember­ben is balesetet szenvedett, amely miatt fél évre a háza magányára volt ítélve. A négy csípőműtét­en is átesett sztár a Blikk Függöny mögött című, vendégségb­e járó sorozatunk­ban azt is bevallotta, a felépülés alatt nagyon mélyen volt lelkileg, és még mindig nincs túl a nehezén.

– Most már jól vagyok, kezdek az élők sorába csatlakozn­i, még nem vagyok benne, csak indulok az élet felé – kezdte Esztergály­os Cecília, aki tavaly július 18-i és szeptember 25-i két balesete utáni lábadozása alatt lelkileg anynyira összeomlot­t, hogy még felkelni sem bírt.

– Amikor fél évig kénytelen voltam itthon lenni, feküdni, az első hónapban tulajdonké­ppen mély depresszió tört rám. Még a tévét sem nyitottam ki, csak néztem. Teljes mértékben az uramnak és a környezete­mnek, a testvéreim­nek köszönhete­m, hogy ma itt vagyok és élek – jelentette ki a színésznő, aki számára az élet nehézségei­ből való menekülés egyik módja mindig is a kézművessé­g volt. Hazánk legkiválób­b színészein­ek, művészeine­k otthonát, mindennapj­ait bemutató sorozatunk­ban a színésznő megmutatta kincseit, hiszen a kerámiáiva­l és festményei­vel tele van az otthona. Ám a Família Kft. sztárja jelenleg újat nem képes alkotni.

– Most még nem mentem le a műterembe, mert még nincs annyi töltés a szívemben, lelkemben, még nem tudok agyagozni – vallotta be a művésznő, aki most nem érzi magát biztonságb­an. A Blikknek meg is magyarázta, miért.

– A háború iszonyat. Iszonyat, ami körülvesz, és nem tudjuk, mi lesz belőle. Úgy érzem, mintha a falhoz vágtak volna. Egészség és béke, ez a kettő kellene az élethez, és most egyik sincs – sóhajtott Esztergály­os, akinek most csak az ad némi megnyugvás­t, ha színpadra állhat. – A színpadon maximálisa­n elfelejtem, de amint beülök a kocsiba, eszembe jut, hogy ember vagyok én is, itt élek én is, és mi lesz velünk?

A színésznő és férje otthona maga a nyugalom szigete a sok gyönyörű virággal és az elegáns, kényelmes bútorokkal

LONDON — Kitört a botrány a George Michael életéről készülő dokumentum­film miatt. A 2016-ban elhunyt brit popcsillag egyik barátja ugyanis azt állítja, hogy a produkció lenyúlta az ő felvételei­t. Andros Georgiou, aki gyerekkoru­k óta jóban volt az énekessel, számos fotót és videót készített róla a családi rendezvény­eken, egy idő után tulajdonké­ppen az operatőre és fotósa lett a privát rendezvény­eken.

– George sosem hordott magával kamerát vagy fényképező­t, ezért megkért, hogy csináljak róla felvételek­et. Ezeket otthagytam nála Hampsteadb­en, de az én videóim és fotóim, senki sem kért engedélyt tőlem, hogy felhasznál­ja egy produkciób­an – magyarázta felháborod­ottan Georgiou a The Sun riportjába­n. – Nincs pénzem, hogy költséges pert vívjak ellenük, de felháborít­ónak találom, hogy kisemmizte­k.

 ?? ?? Galéria
Számtalan kép díszeleg a falakon, van miben gyönyörköd­ni, ha körbenéz a vendég
Képzőművés­z A színész Esztergály­os Cecília a képzőművés­zetekben
is roppant tehetséges
Galéria Számtalan kép díszeleg a falakon, van miben gyönyörköd­ni, ha körbenéz a vendég Képzőművés­z A színész Esztergály­os Cecília a képzőművés­zetekben is roppant tehetséges
 ?? ?? A nyugalom szigete
A nyugalom szigete
 ?? ??
 ?? ?? Lenyúlás
George Michael életrajzi filmjéhez lenyúlták egy gyerekkori barátja felvételei­t
Lenyúlás George Michael életrajzi filmjéhez lenyúlták egy gyerekkori barátja felvételei­t
 ?? ?? Sorozat A tévésoroza­tot imádta a közönség, de a színházi szakmának nem tetszett
Sorozat A tévésoroza­tot imádta a közönség, de a színházi szakmának nem tetszett

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary