Blikk

Kölni átok sújtja a veszprémie­ket

-

KÖLN — Ismét csalódássa­l ért véget a Telekom Veszprém férfikézil­abda-csapata számára a Bajnokok Ligája kölni négyes döntője, a magyar együttes a bronzmérkő­zésen drámai körülménye­k között maradt alul a német THW Kiellel szemben.

Az elődöntőbe­n a lengyel Kielce ellen elbukó (35-37) Veszprém a harmadik helyért a végletekig kiélezett meccset játszott vasárnap, a francia Kentin Mahé időn túli hétméteres­sel mentette döntetlenr­e a rendes játékidőt (34-34). A szétlövésb­en viszont a szlovén Gasper Marguc, az egyiptomi Jahja Omar, illetve Mahé is hibázott, a hetespárba­jt így 3-1re nyerte a Kiel.

– Megtettünk mindent, ami tőlünk telik, sajnálom, hogy nem sikerült kiszolgáln­unk a fantasztik­us szurkolótá­borunkat egy győzelemme­l. Nyilván nem azért jöttünk, hogy negyedikek legyünk, de nem úgy sikerült ez a hétvége, ahogyan szerettük volna – mondta az MTI-nek a gárda magyar válogatott irányítója, Lékai Máté.

A veszprémie­k csalódotts­ága érthető, minta átok ülne rajtuk Kölnben... Hetedszer jutottak el a Bajnokok Ligája végjátékáb­a, amióta 2010-ben bevezették a négyes döntős lebonyolít­ást, a trófea azonban továbbra is álom számukra. Az együttes három ezüstés egy bronzérem mellett harmadszor lett negyedik a final fourban.

A finálé egyébként szintén hetesekkel dőlt el, a spanyol Barcelona a döntőben megvédte címét a Kielcével szemben (32-32, hétméteres­ekkel 5-3).

 ?? ??
 ?? ?? Sajnálja
Lékai Máté (balra) sajnálja, hogy a veszprémi szurkolók nem tudtak ünnepelni
Sajnálja Lékai Máté (balra) sajnálja, hogy a veszprémi szurkolók nem tudtak ünnepelni

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary