„Anyunak meg kellett halnia, hogy sztárként kezeljék”
74 éves lenne a legendás énekes, aki sosem kapta meg a méltó elismerést
BUDAPEST — Boldog, kiegyensúlyozott, büszke nagymama lehetne. De a sors egészen más, tragikus szerepet szánt neki. S nemcsak a fiatalon bekövetkezett halálában, hanem szinte egész életében. Cserháti Zsuzsa hullámvölgyekkel, hullámhegyekkel telizsúfolt különleges életútja a mai napig felkavarja a közvéleményt. Mindössze 55 esztendős volt, amikor elhunyt, de a hangja, a dalai, a művészete tovább él az idők végezetéig.
– Soha nem felejtem el azt a forró júliusi napot. Délelőtt még nyugodtan, jókedvűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. Akkor már külön éltünk, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, odafigyeltünk egymásra. Rengeteget beszélgettünk. Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan. Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna. Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat – mondta lapunknak Szirtes Krisztián, Cserháti fia. – Aput tizenöt évesen veszítettem el, talán ezért is lehetett olyan mély kapcsolat köztünk anyuval. Huszonnyolc voltam, amikor meghalt, és ott maradt a lelkemben megannyi kétely és rengeteg fájdalom vele kapcsolatban. Mindig biztattam, mindig bátorítottam, újra és újra elmondtam neki, menynyien szeretik és hogy igenis fontos a közönség számára a művészete. Nem hitte el. Nem akarta elhinni, hogy ilyen sokan rajonganak érte. Különös az élet, mert anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék. A sírja – túlzás nélkül állíthatom – igazi zarándokhely lett. Rengetegen mennek ki hozzá, ismerősök és ismeretlenek, csak egy főhajtás erejéig, mintegy jelezve: valóban különleges művész előtt állunk…
Tizennégy és tizenkét éves gyermekeinek sokat mesél a nagyanyjukról. Ha feltesz
Cserháti-lemezt, nehezen bírja ki sírás nélkül. És így van ezzel megannyi rajongó is. Senki, de senki nem énekelhette úgy, annyi fájdalommal a hangjában, telis-tele vágyakozással, szorongással, hogy „Boldogság, gyere haza…”
– Ha létezik mély barátság férfi és nő között, akkor a miénk az volt. Közel laktunk egymáshoz és rendszeresen kerestük a másik társaságát. Csodálattal hallgattam, ahogy Zsuzsa énekel. Tizenhat éves korunk óta ismertük egymást, és szinte végig követtem a fejlődését, a karrierjét. Már persze ha azt karriernek lehet nevezni, ahogy elfelejtenek vagy a háttérbe szorítanak egy csodálatos művészt. A maga útját járta, és ennyi év távlatából is azt mondom, senki nem tudott segíteni rajta. Tele volt kétségekkel, félelmekkel és a leghangosabb sikerek idején is vívódott. Soha nem felejtem el azt az estét, amikor énekelt az egyik lemezemen, és hajnal egykor a munka közben kínai kaját főzött nekünk, jókedvűen, nevetve – Gálvölgyi János emlékezett így barátjára, akivel annak idején együtt is dolgozhatott. – Én úgy nőttem fel, hogy két zseniális énekesünk van, Máté Péter és Cserháti Zsuzsa. Aztán eljött a pillanat, amikor egyszer csak a Divatcsarnok illatszerosztályán dolgozott eladóként ez a különleges hangú teremtés…
Van, akiben indulatot szül, ha Cserháti Zsuzsa élete kerül szóba.
Cserháti Zsuzsa nagy pofonokat kapott az élettől, a 80-as években a szakma elfelejtette, csak a 90-es években tért vissza, de már későn – Külföldön dolgoztam, s amikor hazajöttem, találkoztam Zsuzsával. Megdöbbentett, hogy milyen állapotban van. Lelkileg és testileg is megrogyott, akkoriban épp a legendás Piaf nevű klubban énekelt. Ahogy tudtam, segítettem neki, jött velünk a turnéra, fellépett előttünk, velünk, együtt dolgoztunk a Hamu és gyémánt című lemezen, de megmenteni még sem tudtuk. Megmenteni őt az utókornak. Azokra haragszom leginkább, akik csak a halála után kezdték el igazán szeretni, miközben soha nem álltak mellé, soha nem álltak ki mellette. Mindenki bűnös, aki hagyta őt elkallódni, és magába fordulni… – mondta Horváth Charlie.
Cserháti Zsuzsa valóban hosszú időre tűnt el a rivaldafényből, a legenda szerint azért, mert nem vállalta el, hogy a Neoton famíliában vokálozzon.
Karakán volt és nemet mondott a „visszautasíthatatlan ajánlatra”. Aztán a kilencvenes években újra felfedezték, ám pajzsmirigybetegsége miatt akkorra nagyon meghízott. Rengeteg csodálatos slágerrel ajándékozta meg a közönséget, a legnagyobb talán az
Édes kisfiam, amelyet eredetileg Kovács Katinak írtak, ám ő átengedte ezt a különleges számot.
– Nem is volt kérdés számomra – mondta Kovács Kati –, hogy Zsuzsa énekli majd ezt a dalt. Igaz, ehhez kellett legalább egyórás telefonbeszélgetés, amelyben győzködött, s aminek a végén abban maradtunk, hogy neki most nagyobb szüksége van erre a számra… – idézte fel az énekesnő.
Cserháti Zsuzsa ma lenne 74 esztendős...