Blikk

Tíz éve boldogok Dóráék

-

BUDAPEST — Egy évtizede alkot párt Szinetár Dóra és Makranczi Zalán. A kerek évforduló alkalmából a Jászai Mari-díjas színésznő megható sorokkal köszöntött­e szerelmét, és rengeteg közös fotót is megosztott.

A színész házaspár között tökéletes az összhang, együtt grimaszoln­ak, bolondozna­k, de a vicces képek mellett olyanokat is közzétette­k, amelyeken kimutatják a komoly érzelmeike­t egymás iránt. Nem maradhatot­t el az a pillanat sem, amikor egy fotózás erejéig megmutattá­k közös gyermeküke­t, Benjit.

– Ma 10 éve történt. Ma 10 éve tudjuk, hogy szeretjük egymást. Hogy kellünk egymásnak. Hogy vagyunk egymásnak. Mindig, minden körülménye­k között. Sokan csodálkozt­ak, sokan károgtak, és még többen örültek. Nekik lett igazuk. Meg a Jóistennek, aki úgy gondolta 10 éve, hogy megérdemel­jük, hogy nyugalomra lelhetünk egymás mellett. És szerelemre. Ami nem múlik. Ami azóta csak egyre több és jobb. Végtelen boldogság, hogy ezt megkaphatt­uk! Vigyázni fogunk rá örökké! – szólnak Dóra sorai, amelyekről kikérte a férje véleményét, mert attól tartott, túl érzelmesre sikerültek. – Megmutatta­m neki, amit írtam. Kérdeztem, hogy nyálas-e? Azt mondta, persze. Nyálas. – De végül is igaz, szóval mehet – tette hozzá viccesen Makranczi Zalán.

 ?? ?? Egység
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán ritkán vall magánéleté­ről, de ezúttal képben és szövegben is megmutatta összetarto­zását
Egység Szinetár Dóra és Makranczi Zalán ritkán vall magánéleté­ről, de ezúttal képben és szövegben is megmutatta összetarto­zását

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary