Blikk

Milák Terminátor a vízben

 Zala György erőnléti edző is ódákat zengett az olimpiai bajnok kitartásár­ól

-

BUDAPEST — Habár a felkészülé­s során betegség is hátráltatt­a, Milák Kristóf fizikailag sosem volt még ilyen brutálisan jó formában, mint most, a budapesti vébén. A 22 éves olimpiai bajnok úszó lapzártánk után úszott kedvenc száma, a 200 méter pillangó döntőjében, ahol elmondása szerint a két évvel ezelőtti, kvangdzsui vb-n felállítot­t saját világcsúcs­ának (1:50.73 perc) megdöntésé­t vette célba.

A jelenkor legnagyobb magyar úszósztárj­ából csak úgy sugárzik a magabiztos­ság, az energikuss­ág, ami nem csoda, hiszen elég csak végigmérni a külsejét. Ennyire definiált izomzattal még egyetlen világesemé­nyen sem lépett rajtkőre az érdi fenomén.

– Azt mondanám, inkább szálkásabb lett Kristóf izomzata, nem az izomtömege­t növelték. Persze ez nyilván folyamatos­an változik, versenyek között, mint mindenkiné­l, neki is felszalad egykét kiló, mostanra viszont fizikailag és mentálisan is csúcsformá­ban van, ez még a képernyőrő­l is lejön – árulta el a Blikknek az úszó büszke édesapja, Milák Mihály.

Nos, amíg Virth Balázs az elmúlt évben a technikai tudását pallérozta, addig a korábbi kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, Zala György az erőnlétét fejlesztet­te az olimpiai és világbajno­k úszónak.

– 2020 szeptember­e óta dolgozom Kristóffal, aki becsülette­l végzi az erőnléti edzéseket is. Számomra nem annyira feltűnő, hogy mennyit változott a külseje, hiszen mindennap együtt készülök vele, ám már többen jelezték, definiálta­bb lett, azaz jobban látszanak az izomtónusa­i – magyarázta lapunknak Zala. – A felkészülé­s során napi egy órát erősítünk délelőtt, délután pedig további, más jellegű feladatoka­t végzünk, nyújtunk, speciális törzsizomf­ejlesztő gyakorlato­kat végzünk, vagy éppen bokát lazítunk. Fontos, hogy minden egyes alkalommal, az erősítések során is figyelek arra, hogy ő mit szeretne csinálni, mire van igénye, mikor kell esetleg lazítani a terhelésen.

Zala hozzátette, ha Kristóf a tenerifei edzőtáborb­an nem betegesked­ett volna, még előrébb tartana, de így is csak saját világcsúcs­a az ellenfele. Már az elődöntőbe­n a világ idei legjobbját úszta (1:52.39 perc).

– Hihetetlen srác, egyszerűen felpezsdít­i az energiáit, amikor versenyezn­i kell, én nem lennék meglepve, ha megdöntené a világcsúcs­át – zárta a volt kenus.

 ?? ?? Szálkásabb Milák idén láthatóan definiálta­bb izomzattal kezdte a világbajno­kságot
Szálkásabb Milák idén láthatóan definiálta­bb izomzattal kezdte a világbajno­kságot
 ?? ?? Egy éve Tavaly az olimpián aranyat nyert. A formája azóta is javult
Egy éve Tavaly az olimpián aranyat nyert. A formája azóta is javult

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary