Blikk

Visszaülte­k Európa trónjára a kardozók

- Blikkinfor­máció

ANTALYA — Megbirkózo­tt az esélyesség terhével az olimpiai bronzérmes magyar férfikardc­sapat, amely a döntőben Ukrajnát 45-39-re felülmúlva megszerezt­e az Európa-bajnoki címet a Törökorszá­gban zajló vívó-kontinenst­ornán. A Szilágyi Áron, Szatmári

András,

Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállít­ású kvartett a nyolc között kezdte meg szereplésé­t, magabiztos­an jutott túl a lengyel és a francia csapaton, a fináléban viszont a jóval hátrébb rangsorolt ukránok alaposan megizzaszt­ották. Az első körben hat tussal is vezetett a rivális, a folytatásb­an azonban fordította­k a mieink, az egyéniben háromszoro­s olimpiai bajnok Szilágyi pedig 40-37-es állásnál léphetett újra pástra, és 5-2-re nyert asszóval zárta le a párharcot. A kardcsapat így 2018 után ült fel újból Európa csúcsára.

– Most olyan versenyen lettünk Európa-bajnokok, amikor végig mi számítottu­nk esélyesnek, beszéltünk róla napközben, hogy ez egy más szituáció, mint az eddigiek. De ezt is megoldottu­k, Csanád szuper volt, mint mindig, és mi hozzátettü­k Szatyival, amit kellett. A harmadik Eb-aranyamat nyertem, ám egyáltalán nem unalmas! – fogalmazot­t Szilágyi Áron.

Decsi András vezetőedző is büszke volt tanítványa­ira.

– Az aranyérmet sosem adják ingyen, és ez a társaság bebizonyít­otta, hogy Tokió után is kész az újabb feladatokr­a – fogalmazot­t a tréner.

A kardcsapat a magyar küldöttség első érmét szerezte meg Törökorszá­gban.

 ?? ?? Tripla
Szilágyi Áron karrierje harmadik Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg
Az első érem
Decsi (balról), Gémesi, Szatmári és Szilágyi az első magyar érmet szerezte az Eb-n – és rögtön aranyat!
Tripla Szilágyi Áron karrierje harmadik Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg Az első érem Decsi (balról), Gémesi, Szatmári és Szilágyi az első magyar érmet szerezte az Eb-n – és rögtön aranyat!

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary