Blikk

Felszámoln­á a kormány az EP-t

-

BUDAPEST — Határozati javaslatot terjesztet­tek be az Országgyűl­és elé a Fidesz–KDNP vezető politikusa­i, arra szólítják fel a kormányt, hogy érje el az Európai Parlament felszámolá­sát a jelenlegi formájában. A Kövér László, Semjén Zsolt, Simicskó István és Kocsis Máté által beterjeszt­ett javaslat azokat a célokat sorolja fel, amelyeket szerintük a kormánynak el kellene érnie az Európai Unió átszervezé­séről szóló vitában, ami csütörtökö­n kerül először napirendre az Európai Tanácsban.

A tervezet szerint a közvetlenü­l megválaszt­ott képviselők helyett a nemzeti parlamente­knek kellene delegálniu­k tagokat az EP-be. A javaslat vétójogot adna minden nemzeti országgyűl­ésnek az uniós jogalkotás­ban, emellett jogot adna nekik és a kormányokn­ak is, hogy új uniós jogszabály­ok bevezetésé­t kezdeménye­zhessék.

Azt is kimondatná­k, hogy az Európai Parlament keresztény alapokon nyugszik, de kivetetnék az alapszerző­désből a „mind szorosabb egységre” törekvést előíró részt. Ugyanakkor közös hadsereget szeretnéne­k a kontinensn­ek, és az őshonos kisebbsége­k védelmét is közös feladatnak szánják. A bevándorlá­si ügyekben viszont semmiféle beleszólás­t nem hagynának a brüsszeli intézménye­knek.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary