Nem lesz SZÉP-kártyás bolti fizetés
BUDAPEST — Fogy az idő, már csak bő egy hétig használhatjuk a SZÉP-kártyánkat a boltokban a bevásárláshoz. Az eredeti rendeletben az szerepelt, hogy február elsejétől május végéig lehet majd használni kibővített lehetőségekkel a kártyát, de ezt a kormány július 1-re hosszabbította. Most azonban úgy tűnik, hogy bár az üzemanyagárstopot és az élelmiszerek hatósági árát megtartotta, ez a rendelet nem marad érvényben.
Korábban sok turizmussal és vendéglátással foglalkozó vállalkozó jelezte nemtetszését a kormány döntésével kapcsolatban. Leginkább azért nehezményezték a rendeletet, mert a koronavírus-járvány nem bánt velük kesztyűs kézzel, sok helyet teljesen be is kellett zárni. A SZÉP-kártyás fizetés pedig egy olyan opció volt, ami még azokat is az éttermekbe csalta, akik amúgy nem mentek volna. Ám az emberek inkább a kereskedelmi láncokban vásároltak, ezzel is megnehezítve a vendéglátósok helyzetét.
Az áprilisi adatok szerint megugrott a költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók.