Románcra vár Bence
BUDAPEST — Továbbra sem tétlenkedik Vavra Bence, Magyarország legsokoldalúbb énekese. A fiatal előadó folyamatosan új zenéken dolgozik, rengeteg fellépése van.
Bence július közepén egy vidámabb hangulatú számmal rukkol elő, aminek nemcsak ő, de reményei szerint a rajongók is örülnek majd.
– Dolgozunk a következő dalokon, és vége az egyetemen is a félévnek. Szeptemberben lesz a dalszerzőtábor, egyébként jól telik a nyár
– nyilatkozta lapunknak az énekes, akinek a munka mellett azért a magánéletére is jut ideje, sokat van a barátaival, a szerelem azonban egyelőre várat magára.
– Az az igazság, hogy most nem ez a prioritás, de persze jó lenne valakivel együtt lenni. Hiszek benne, hogy jönni fog, amikor és akinek jönnie kell, de nem görcsölök rá a témára. Nem vagyok fent társkereső oldalakon, és nem nagyon járok randizni, de ha elmegyek társaságba, akkor nyitott vagyok – árulta el a Sztárban sztár győztese.