Valóra válik végre Csilláék álma?
BUDAPEST — Megyeri Csilla és párja, Zsolti már kilenc éve alkot egy párt, most pedig egy romantikus utazásra indultak. Csilla szokásához híven nem hagyja cserben a követőit, meg is osztotta velük azt, hogy egy hajón öleli át a szerelme, de nem akármilyen pózban: Zsolt úgy teszi Csilla hasára a kezét, mintha a párja áldott állapotban lenne, így nem is csoda, hogy a kommentelők zöme azonnal arra gondolt, hogy jön a baba!
Az influenszer pár hónapja jelentette ki egy műsorban, hogy készen áll az anyaságra, és a párjával belevágtak a babaprojektbe.
– Zsolti volt az, aki már szeretett volna babát vagy 5-6 évvel ezelőtt, de én akkor nem éreztem még késznek magam. Most jött el az a pont, hogy azt mondtam, leteszek mindent, fogamzásgátlót, nem bulikázunk, és akkor bármikor jöhet a bébi, ha szeretne – mesélte lelkesen Csilla.
Ám arra még a híresség sem számított, hogy a hasát simogató képhez többnyire gratulációk érkeznek majd. Kerestük Csillát, hogy elmondja, van-e alapja a követői találgatásának, de lapzártánkig nem értük el.